11-1. parcella

Krisztus sírba tétele, a Végh család síremléke, bronz, 1913 (11/1-1-4)

szobrász: Ligeti Miklós

Krisztus sírba tételének megjelenítése a középkor óta témául szolgált a művészek számára. Az esendő, élettelen test komoly erőfeszítést követelő cipelése a gyászoló asszonyok kíséretében a reneszánszkor egyik festőjének, Raffaellónak 1507-ben festett művén jelenik meg, amely számos hasonló ábrázolás alapját képezte a későbbiekben. Ligeti „Krisztus sírba tétele” művének közvetlen előképe Antonio Ciseri hasonló témájú, 1883-ban készített festménye, amelyen Arimateai József, Nikodémusz és Evangélista Szent János viszi a testet a tengerparton a három Mária és a bűnbánó Magdolna kíséretében. 

A kompozíció drámaiságával, az alakok ábrázolási módjával kiemelkedik a századelő többnyire hagyományos felfogást követő egyházi tárgyú alkotásai közül. A halott Krisztus anatómiailag tökéletesen megformázott teste mögött Szűz Mária lehajtott feje látható. Külön figyelemre méltó a glóriák halasi csipkék mintavilágát idéző díszítése. 

Az eredeti, szürkésfekete színű márványból készült domborművet Ligeti Miklós 1913-ban az Ernst Múzeumban megrendezett gyűjteményes kiállításán mutatta be, majd ezt követően a Műcsarnok 1913/14. évi Téli tárlatán, ahol elnyerte a kor legrangosabb egyházművészeti elismerését, az Ipolyi Arnold-díjat. A műtárgyat a Szépművészeti Múzeum vásárolta meg, majd a főváros javaslatára a Terézvárosi templom főhomlokzatán helyezték el 1929-ben, ahol a mai napig is látható.

Az alkotás egyszerűsített porcelán változatát 1920 után Ligeti saját kerámiaüzeme sokszorosította, ennek megszűnte után pedig a Kispesti Gránitgyár. Az eredeti mű bronzból öntött másolata Végh Károly pénzügyi szakember és családjának sírját díszíti, amelyet 1925-ben helyeztek a síremlékre.

Ligeti Miklós (Buda, 1871. május 19. – Budapest, 1944. december 10.)

A kiegyezés utáni konszolidáció, a szabadság lehetősége, a millenniumi ünnepségek és Európa békéje egy soha nem látott fejlődést indított el. A korszak kitermelt egy olyan mecénás réteget, amely biztos megélhetést nyújtott a századforduló művészeinek, a világkiállítások és tárlatok pedig lehetőséget biztosítottak a hazai művészek nemzetközi porondon való bemutatkozására is. E kor szülötte volt a nagy tehetségű, szorgalommal bőségesen megáldott Ligeti Miklós.
Budán született Lőwy Móricként, édesapja hivatásos katona volt. Az ifjúban rajztanára, Tahy Antal látta meg a tehetséget, az ő közbenjárására került Stróbl Alajos szobrászműhelyébe inasnak. A mester javaslatára az Iparművészeti Iskolába iratkozott, ahol Mátrai Lajos tanítványa lett. Ösztöndíjjal Bécsben, majd Párizsban tanult, ahol Rodin életre szóló hatással volt rá. Hazatérte után megalkotta első köztéri alkotását, a Rákászfiú szobrát, amellyel nemcsak díjra, hanem sikerre is szert tett.  Többszöri áthelyezése után a szobor ma a Margitszigeti vízesés medencéjében látható. Legismertebb alkotása, Anonymus városligeti szobra, amely a magyar középkori történelem ismeretlen krónikaírójának egészalakos kompozíciója. Ez az alkotás egyike volt az úgynevezett tíz királyszobornak, amelyeket Ferenc József adományozott a magyar fővárosnak. A fiatal művész ekkor még csak 27 éves volt, és nem pályázat, hanem felkérés útján kapta a megbízást a szobor elkészítésére. Ezzel a szoborral Ligeti új alapokra helyezte a hazai szobrászatot, Fadrusz János szavaival élve, Ligeti ezzel az alkotásával lerakta a talpkövét a hazai új modern művészetnek. 
1914-ben Ligeti készítette el az agg Ferenc József utolsó portréját, amelynek végső, befejezett formáját az uralkodó már nem érte meg. Ez a műve egyben egy korszak szimbolikus lezárásának is tekinthető, hiszen a Monarchia széthullott, a város pedig, ahova a szobrot szánták, már nem tartozott Magyarországhoz. 
Köztéren felállított szobrai közül többeket az idő viharai pusztítottak el, ezek közül némelyeket újrafaragtak, mint például Déryné Széppataky Róza szobrát a budai Horváth-kertben, vagy ismételten felállítottak, többek között Bandholtz tábornok bronzszobrát a Szabadság téren, Rudolf trónörökös szobrát a Városligetben, Erzsébet királyné márványszobrát Szegeden.
Ligeti Miklós a síremlékművészetben is maradandót alkotott. A Fiumei úti sírkertbe összesen 20 funerális alkotása készült, amelyek közül 19 még ma is a sírkert szobrainak jeles darabjai.

Entombment of Christ, tomb of the Végh family, bronze, 1913 (11/1-1-4)

Sculptor: Miklós Ligeti 

The depiction of Christ being borne to his sepulchre has served as a theme for artists ever since the Middle Ages. The carrying of the fallen, lifeless body, an act that demands considerable effort, accompanied by grieving women, appears in a work painted in 1507 by one of the greatest Renaissance painters, Raphael. This served as the basis for numerous similar depictions in later centuries. The immediate prototype of Ligeti’s work ‘Entombment of Christ’ is a painting on a similar theme by Antonio Ciseri made in 1883, in which Joseph of Arimathea, Nikodemus and St. John the Baptist carry the body on the seashore in the company of the three Marys and the repentant Magdalene. 

Through its drama and method used to portray the figures, the composition stands out from religious works on the whole following traditional concepts at the beginning of the century. Behind the body of the dead Christ, anatomically correct in all detail, we see the Virgin Mary with head bowed. The background halo ornamentation similar to the patterns of famous Halas lace is particularly noteworthy.

In 1913, Miklós Ligeti displayed the original relief made from grey-black granite at his collective exhibition organized at the Ernst Museum, and then at the Műcsarnok 1913/14 Winter exhibition, where it won the Ipolyi Arnold Prize, the most prestigious ecclesiastical art honour of the period. The artwork was purchased by the Museum of Fine Art and then, at the recommendation of the municipality, it was installed on the main façade of the Terézváros church in 1929, where it can be seen to this day.

A simplified porcelain version of the work was mass produced by Ligeti’s own ceramics workshop after 1920, and when this closed down, by the Kispest Granite Factory. A copy of the original work was cast in bronze to embellish the tomb of finance expert Károly Végh and his family. It was installed on the structure in 1925.

Miklós Ligeti (Buda, 19 May 1871 – Budapest, 10 December 1944)

Consolidation in the wake of the Compromise, the possibility of freedom, the Millennium celebrations and peace in Europe all sparked growth the like of which had never been seen. The era generated a stratum of patronage that offered a secure livelihood for artists of the turn of the century, and the various world exhibitions and displays also provided opportunities for Hungarian artists to introduce themselves on the international stage. Miklós Ligeti, a highly talented artist blessed with enormous diligence, was born in this flourishing age.
He was born Móric Lőwy in Buda, his father was a career soldier. His teacher of drawing, Antal Tahy, recognized in the youth a significant talent and it was through his efforts that the young man was taken on as an apprentice in the sculpting studio of Alajos Stróbl. At the recommendation of the master, he enrolled at the School of Applied Arts where he was a student of Lajos Mátrai. He won scholarships to study in Vienna and Paris, where Rodin had an influence on him that lasted a lifetime. On his return to Hungary he made his first public statue, Boy Catching Crayfish, which won him not only a prize but considerable renown. After several moves, the statue can be seen today in the waterfall pool on Margaret Island. His most famous work, Anonymous, is in City Park. It is a full-figure composition of the unknown chronicler of Hungarian medieval history. This work is one of the so-called ten royal statues that Franz Joseph donated to the Hungarian municipality. At the time the artist was just 27 years old and he received the commission for the sculpture not through tender but a personal request. With this statue, Ligeti placed domestic sculpting on new foundations. To borrow the words of János Fadrusz, Ligeti had laid the foundation stone of new modern art in Hungary. 
In 1914, Ligeti made the last portrait of the old Franz Joseph, the final completed form of which the sovereign did not live to see. This work can also be considered the symbolic closure of an era because the Monarchy collapsed and the city where the statue was destined for no longer belonged to Hungary.
Of his statues in public areas, several have not survived the vicissitudes of time, although some have been remade, for example, that of Róza Széppataky Déryné in Horváth Garden, Buda, or re-erected, including the bronze of General Bandholtz in Szabadság Square, the statue of Crown Prince Rudolf in City Park, and the marble statue of Queen Elizabeth in Szeged.
Miklós Ligeti similarly created great works in the field of tomb art. He made a total of 20 funerary works for Fiumei Road Cemetery, among which 19 still rank as important examples of cemetery sculpture.