SÉTA BETELT, SAJNOS NEM ÁLL MÓDUNKBAN TÖBB JELENTKEZÉST FOGADNI. MEGÉRTÉSÜKET KÖSZÖNJÜK!
A séta során Jókai Mór, és néhány hozzá köthető kortársa sírját keressük fel. Idén egész évben az író születésének 200. évfordulóját ünnepeljük, ennek kapcsán több történetemben is megjelent az alakja. A Márciusi naplóban az ifjú forradalmárral találkozhatunk, a Monarchia szerelmeseiben és A békeidők szerelmeseiben a már érett, népszerű író, majd a már idős, köztiszteletben álló Mester alakja bukkan fel. A tetralógia legvégén Jókai temetésén is részt vehetünk. A Történelem és romantika 2 című ismeretterjesztő kötetben az író nem mindennapi szerelmi életét igyekeztem bemutatni.
Lesz tehát mesélni-, anekdotázni való bőven, és remélem, hogy a résztvevők nemcsak a sírhely látványával, de az élő, alkotó és szerető Jókai alakjával gazdagabban térhetnek majd haza.