Új időszaki kiállítás nyílt a Kegyeleti Múzeumban

2018.12.05.

A recski kényszermunkatábort bemutató időszaki kiállítás nyílt a Fiumei úti sírkertben található Kegyeleti Múzeumban. Az eredetileg Recsken látható kiállítás budapesti állomásán magángyűjteményből származó tárgyakkal kiegészítve látható.

A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárával együttműködve rendezte meg a kiállítást. A Recsk – Kényszermunkatáborok 1950-1953 című tárlat válogatott anyaga most magángyűjteményből származó tárgyakkal, dokumentumokkal, valamint a sírkertben nyugvó egykori recski rab, Faludy György börtönverseiből vett idézetekkel kiegészülve látható. Kiállításra kerültek a Recsk történelmi emlékhelyen létesítendő látogatóközpontra a NÖRI által 2016-ban diákok számára kiírt ötletpályázat díjazott tervei is.

A kiállítás mai megnyitóján Cseh Gergő Bendegúz, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója beszédében kiemelte: a NÖRI-vel való együttműködésük a garanciája  annak, hogy történelmünknek ez az abszurdnak nevezhető korszaka sokak számra megismerhető legyen. Töll László, a NÖRI társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója megnyitó beszédében hangsúlyozta: a Nemzeti Örökség Intézetének nemcsak jogszabályban előírt feladata, de erkölcsi kötelessége is emléket állítani azoknak a történelmi korszakainknak, melyeket a legfiatalabb generációnak is ismernie kell.

Az időszaki kiállítás 2019 tavaszáig látogatható a Kegyeleti Múzeumban, a Fiumei úti sírkertben.


logo
Tudnivalók

A Fiumei úti sírkert mauzóleumai csak előzetes egyeztetéssel látogathatók, a Nemzeti Örökség Intézete munkatársa kíséretében.

 

A sírkertbe autóval történő behajtás az első órában ingyenes. A sírkertben a KRESZ vonatkozó szabályainak megtartása mellett szabadon lehet kerékpárral közlekedni.

 

A temető területén fotó vagy vágókép csak előzetes bejelentést követően készíthető. A temetőben filmet forgatni csak előzetes írásbeli engedély és a NÖRI-vel kötött egyedi szerződés alapján lehet.

Nyitvatartás
JANUÁR, FEBRUÁR

7:30 - 17:00

MÁRCIUS

7:00 - 17:30

ÁPRILIS

7:00 - 19:00

MÁJUS, JÚNIUS, JÚLIUS

7:00 - 20:00

AUGUSZTUS

7:00 - 19:00

SZEPTEMBER

7:00 - 18:00

OKTÓBER

7:00 - 17:00

NOVEMBER, DECEMBER

7:30 - 17:00

Kapcsolat

Cím: 1086 Budapest,

Fiumei út 16-18.

 

Tel.:

+36 1 896-3889

+36 1 896-3902

+36 70 400-8632

 

E-mail
nori@nori.gov.hu

 

Sajtókapcsolatok
sajto@nori.gov.hu

Írjon nekünk
Az év honlapja