Jobb árkádsor

A Kilián család síremléke, carrarai márvány, Weisinger műhely, 1911 (árkádsor, jobb 9.)

Szobrász: Ligeti Miklós

A családi kriptára, amelyben az egyik legrégebbi és legtekintélyesebb pesti könyvkereskedő dinasztia utolsó tagja, Kilián Frigyes is nyugszik, impozáns emlékmű készült. Ligeti Miklós, a korszak egyik legelismertebb művésze készítette. 

A síremlék a túlvilágba való átlépés pillanatát jeleníti meg. Egy életerős, naturálisan ábrázolt férfi lehajtott fejjel, görnyedt testtartásban távozik földi létéből. A távozó alak háttal látható, visszafordíthatatlanul tart a túlvilágba. A két dimenzió élesen elhatárolódik egymástól, a közöttük való átjárást szimbolikus kapu jelzi. Az átjáró előtt álló őrangyal küldetése végéhez ért, ő volt az, aki a földi lét első pillanatától kezdve az utolsóig állandó társa a halandónak, de itt elengedi a távozót.

A férfi akt Ligeti Miklós A tudás fája művének Ádám alakját idézi fel, a koncepció pedig párhuzamba állítható Albert Bartholomé (1848–1928) Emlékmű a halottaknak című nagyméretű kompozíciójával (1899), amely a Pére Lachaise temető emblematikus szobrászati emlékműveinek egyike. Az alkotás az elkerülhetetlen közös emberi sorsot, a halált jeleníti meg: a földi életet a túlvilágtól elválasztó ajtó, valamint az azon átlépő pár szimbolizálja az őket követő halandókkal. 

Mindkét mű közös mintája Canova (1757–1822) egyik híres alkotása, Mária Krisztina síremléke (1805), amely a klasszicista művészet egyik legkiemelkedőbb alkotása. A kompozíció központi eleme egy piramis, oldalában sírkamrába (szimbolikus értelemben a túlvilágba) vezető ajtóval, amely felé emberek vonulnak.

A síremlék kövének kivitelezői munkája Weisinger György (1867–1946) kőfaragó műhelyében készült. A mester számos, a temetőnkben is fellehető sírkövön kívül jelentősebb fővárosi épületek homlokzati munkálataiban is részt vállalt. Többek között a Központi Statisztikai Hivatal, a Műegyetem Kémia épülete, a Leövey Klára Gimnázium vagy a Terézvárosi Plébániatemplom kőmunkái köthetőek hozzá.

Weisinger György családjának nyughelye szintén a Fiuemi úti sírkertben lelhető fel. (50/1-1-6)

Búcsúzás, Az Eisele család síremléke, carrarai márvány, Weisinger műhely, 1911 (Árkádsor, jobb 11.)

Szobrász: Ligeti Miklós

Az 1908-ban elkészült árkádsorok kriptáiba a társadalom előkelő köreinek rangos és vagyonos családjai temetkeztek. A síremlékek szobrainak elkészítésével neves művészeket bíztak meg, többek között Ligeti Miklóst, aki több megrendelést is kapott. Egyidőben készítette az árkádsoron sírhelyet vásároló két család, a Kilián és Eisele családok síremlékszobrait. Talán ez is a magyarázata annak, hogy a két síremlék azonos gondolatiság mentén született. Mindkét esetben a sír felépítménye egy kaput szimbolizál, amely a földi létből hivatott átvezetni a halandót a túlvilágba. Az Eisele család emlékművén az oszlopokkal keretezett bronz ajtó előtt a végső búcsúzás pillanatát örökíti meg a kompozíció. A ruhátlan férfi lehajtott fejjel vonja magához lepelbe burkolt kedvesét, aki az utolsó pillanatáig odaadó társa maradt a földi létben. A szomorú, maga elé néző férfi arcán a búcsúzás fájdalma tükröződik. Ugyanakkor jobb kezében az ég és a föld összetartozását jelképező koszorút tartja, ami a kiválasztottság és a halhatatlanság jelképe is egyben.

A síremlék férfi és női párja utal az Eisele házaspárra is, akiket először temettek a családi kriptába. Egyedi megoldása a síremléknek, hogy az elhunytak neveit a szoborkompozícióhoz kapcsolódó oszlop egyikére vésték fel. 

A síremlék kivitelezése Weisinger György (1867–1946) kőfaragó műhelyében készült.

Ligeti Miklós (Buda, 1871. május 19. – Budapest, 1944. december 10.)

A kiegyezés utáni konszolidáció, a szabadság lehetősége, a millenniumi ünnepségek és Európa békéje egy soha nem látott fejlődést indított el. A korszak kitermelt egy olyan mecénás réteget, amely biztos megélhetést nyújtott a századforduló művészeinek, a világkiállítások és tárlatok pedig lehetőséget biztosítottak a hazai művészek nemzetközi porondon való bemutatkozására is. E kor szülötte volt a nagy tehetségű, szorgalommal bőségesen megáldott Ligeti Miklós.
Budán született Lőwy Móricként, édesapja hivatásos katona volt. Az ifjúban rajztanára, Tahy Antal látta meg a tehetséget, az ő közbenjárására került Stróbl Alajos szobrászműhelyébe inasnak. A mester javaslatára az Iparművészeti Iskolába iratkozott, ahol Mátrai Lajos tanítványa lett. Ösztöndíjjal Bécsben, majd Párizsban tanult, ahol Rodin életre szóló hatással volt rá. Hazatérte után megalkotta első köztéri alkotását, a Rákászfiú szobrát, amellyel nemcsak díjra, hanem sikerre is szert tett.  Többszöri áthelyezése után a szobor ma a Margitszigeti vízesés medencéjében látható. Legismertebb alkotása, Anonymus városligeti szobra, amely a magyar középkori történelem ismeretlen krónikaírójának egészalakos kompozíciója. Ez az alkotás egyike volt az úgynevezett tíz királyszobornak, amelyeket Ferenc József adományozott a magyar fővárosnak. A fiatal művész ekkor még csak 27 éves volt, és nem pályázat, hanem felkérés útján kapta a megbízást a szobor elkészítésére. Ezzel a szoborral Ligeti új alapokra helyezte a hazai szobrászatot, Fadrusz János szavaival élve, Ligeti ezzel az alkotásával lerakta a talpkövét a hazai új modern művészetnek. 
1914-ben Ligeti készítette el az agg Ferenc József utolsó portréját, amelynek végső, befejezett formáját az uralkodó már nem érte meg. Ez a műve egyben egy korszak szimbolikus lezárásának is tekinthető, hiszen a Monarchia széthullott, a város pedig, ahova a szobrot szánták, már nem tartozott Magyarországhoz. 
Köztéren felállított szobrai közül többeket az idő viharai pusztítottak el, ezek közül némelyeket újrafaragtak, mint például Déryné Széppataky Róza szobrát a budai Horváth-kertben, vagy ismételten felállítottak, többek között Bandholtz tábornok bronzszobrát a Szabadság téren, Rudolf trónörökös szobrát a Városligetben, Erzsébet királyné márványszobrát Szegeden.
Ligeti Miklós a síremlékművészetben is maradandót alkotott. A Fiumei úti sírkertbe összesen 20 funerális alkotása készült, amelyek közül 19 még ma is a sírkert szobrainak jeles darabjai.

Tóth család síremléke, carrarai márvány, haraszti kő, 1907 (árkádsor, jobb 38-39)

Szobrász: Betlen Gyula
Építész: Fritz Oszkár

A 20. század elején az ország gazdasági életének erőteljes fellendülését jól szemlélteti a síremlékállítási szokások változása. Míg korábban a kiválóbbaknak, részint közadakozásból, részint nemzeti vagy városi alapból emelt sírjait díszítette művészi alkotás, a 19-20. század fordulóján a vagyonosodó polgárok körében is egyre jellemzőbb volt az az igény, hogy a sablonos sírkőformák helyett építész és szobrász által tervezett művészi emléket helyezzenek hozzátartozóik hantjára. Ennek egyik kiváló példája a Tóth család által emeltetett sírfaragvány.

A családi síremlék elkészítőjének kiválasztására nyilvános pályázat útján került sor. A beküldött 21 pályamű közül a Képzőművészeti Társulat díjazását követően a család választása a második helyezett szobrász-építész páros alkotására esett. A síremléket eredetileg az Újköztemető egyik fülkés sírboltja fölé tervezték, de miután annak alépítménye gyengének tűnt, a család az akkor épülő árkádsorban vásárolt két kriptát, amelyeket egyesítettek. A szecesszió szellemében tervezett monumentális síremlék architektúrája egy kaput formáz, amely keretként is szolgál a ravatalon nyugvó a lepellel letakart elhunytat gyászoló női alakok számára. A központi szoborcsoport márványból faragott, míg az előtérbe helyezett mellékfigurák mészkőből formáltak. A két mellékalak a fájdalmat, a bánatot ábrázolja: a nő teljesen megsemmisülve, erőtlenül és tehetetlenül roskad össze, a férfi pedig összeszorított ököllel, a sorsba beletörődve zárja magába fájdalmát. Mind a két alak ruhátlan, minthogy a temetői művészetben a fájdalom, a kiszolgáltatottság, a tiszta lélek egyik kifejező formája az emberi test meztelensége.

Tomb of the Kilián family, Carrara marble, Weisinger studio, 1911 (arcade, right 9)

Sculptor: Miklós Ligeti 

An imposing memorial was created for the family crypt, in which Frigyes Kilián, the last of one of the oldest and most respected Budapest book trader dynasties, rests. It was made by Miklós Ligeti, one of the most influential artists of the period. 

The tomb portrays the moment of transition into the afterlife. A vigorous, naturally depicted man with bowed head, stooping, departs this earthly existence. We see this departing figure from the rear, irretrievably stepping into the world to come. The two dimensions are sharply delineated; the transition between them is marked by a symbolic gateway. The mission of the guardian angel standing at the threshold is complete. He was the constant partner of the mortal man from the first moment of earthly existence until the last, but here he ushers him into the afterlife.

The male nude brings to mind the figure of Adam from the work by Miklós Ligeti, The Tree of Knowledge, while the concept can be paralleled with the monumental composition by Albert Bartholomé (1848–1928), Monument to the Dead (1899), which is one of the iconic sculptural ensembles in the Père Lachaise Cemetery. The work depicts death, the inevitable fate of all humans: the gate separating this earthly existence from the next world and the two figures standing at the threshold symbolize the mortals who will follow.  

The common model of both works is a famous piece by Canova (1757–1822), the tomb of Mary Christine (1805), which is regarded as a highpoint of neo-Classical art. The central element of the composition is a pyramid, with door leading into a tomb (symbolically, into the afterlife), towards which people are inexorably drawn.

The work on this tomb was carried out in the studio of sculptor György Weisinger (1867–1946). The master was engaged in creating numerous façade works on buildings in the capital as well as this piece located in the cemetery. He is associated with stonework carried out on the Central Statistical Office, the Chemistry Faculty of the Technical University, the Leövey Klára Grammar School and the Parish Church in Terézváros.

The final resting place of György Weisinger’s family can be found in Fiumei Road Cemetery. (50/1-1-6)

Farewell, tomb of the Eisele family, Carrara marble, Weisinger studio, 1911 (Arcade, right 11)

Sculptor: Miklós Ligeti 

High-ranking and wealthy society families were laid to rest in the crypts of the arcade completed in 1908. Famous artists were commissioned to make the tomb statues, including Miklós Ligeti, who was charged with the design of several works. He worked in parallel on the funerary tombs of two families, the Kiliáns and the Eiseles, who had purchased plots in the arcade. Perhaps this explains why the two tombs follow a similar theme. In both cases, the structure of the grave symbolizes a gateway, which is destined to serve as the passageway for mortal humans from this earthly existence to the afterlife. On the Eisele family tomb, the composition depicts the moment of final farewell in front of the bronze door framed by columns. The nude man with bowed head embraces for a final time his veiled beloved, who remains his devoted companion in this earthly existence until the last. The pain of farewell is reflected in the face of the sorrowful man, gazing downwards. At the same time, he holds in his right hand a wreath symbolizing the union of heaven and earth, which is also a symbol of the state of being chosen and immortality. 

The man and woman reference the Eisele couple as well, who were first buried in the family crypt. The unique solution of the tomb is that names of the deceased were carved on one of the columns linked to the statue composition.  

The tomb was made in the studio of sculptor György Weisinger (1867–1946).

Miklós Ligeti (Buda, 19 May 1871 – Budapest, 10 December 1944)

Consolidation in the wake of the Compromise, the possibility of freedom, the Millennium celebrations and peace in Europe all sparked growth the like of which had never been seen. The era generated a stratum of patronage that offered a secure livelihood for artists of the turn of the century, and the various world exhibitions and displays also provided opportunities for Hungarian artists to introduce themselves on the international stage. Miklós Ligeti, a highly talented artist blessed with enormous diligence, was born in this flourishing age.
He was born Móric Lőwy in Buda, his father was a career soldier. His teacher of drawing, Antal Tahy, recognized in the youth a significant talent and it was through his efforts that the young man was taken on as an apprentice in the sculpting studio of Alajos Stróbl. At the recommendation of the master, he enrolled at the School of Applied Arts where he was a student of Lajos Mátrai. He won scholarships to study in Vienna and Paris, where Rodin had an influence on him that lasted a lifetime. On his return to Hungary he made his first public statue, Boy Catching Crayfish, which won him not only a prize but considerable renown. After several moves, the statue can be seen today in the waterfall pool on Margaret Island. His most famous work, Anonymous, is in City Park. It is a full-figure composition of the unknown chronicler of Hungarian medieval history. This work is one of the so-called ten royal statues that Franz Joseph donated to the Hungarian municipality. At the time the artist was just 27 years old and he received the commission for the sculpture not through tender but a personal request. With this statue, Ligeti placed domestic sculpting on new foundations. To borrow the words of János Fadrusz, Ligeti had laid the foundation stone of new modern art in Hungary. 
In 1914, Ligeti made the last portrait of the old Franz Joseph, the final completed form of which the sovereign did not live to see. This work can also be considered the symbolic closure of an era because the Monarchy collapsed and the city where the statue was destined for no longer belonged to Hungary.
Of his statues in public areas, several have not survived the vicissitudes of time, although some have been remade, for example, that of Róza Széppataky Déryné in Horváth Garden, Buda, or re-erected, including the bronze of General Bandholtz in Szabadság Square, the statue of Crown Prince Rudolf in City Park, and the marble statue of Queen Elizabeth in Szeged.
Miklós Ligeti similarly created great works in the field of tomb art. He made a total of 20 funerary works for Fiumei Road Cemetery, among which 19 still rank as important examples of cemetery sculpture.