A szobrászművészt szoros szálak kötötték Móriczhoz, évfolyamtársak voltak a Debreceni Református Kollégiumban. Sokszor találkoztak, leveleztek, halálig tartó baráti viszonyt ápoltak. Medgyessy Ferenc készítette el az író kérésére első feleségének, Holics Eugéniának, Jankának a sírszobrát. A szobrász több alkalommal formázott barátjáról portré- és egészalakos szobrot, s végül elkészítette a síremlékét is. Ez utóbbi abban a Százados Úti Művésztelep műteremben készült, ahol maga Móricz Zsigmond is sokszor megfordult.
A csaknem két és fél méter magas emlékmű félköríves részén Móricz Zsigmond regényalakjai elevenednek meg. Baloldalon lent Báthory Gábor, fölötte Bethlen Gábor, mindketten egy-egy asszony kezét fogják. Az Úri muri jelenetét kubikusok, szegényemberek, betyárok követik, majd a lovát ugrató Rózsa Sándor alakja. Alul, jobb oldalt a Légy jó mindhalálig című regény főszereplője, Nyilas Misi is felfedezhető. A síremlék közepén Móricz Zsigmond szoborportréja kapott helyet.
A sírkő avatására az író halálának 10. évfordulóján került sor.
A 20. századi magyar szobrászat egyik meghatározó művésze. Eredetileg orvosnak tanult a szülői elvárásnak eleget téve, de a művészet világa már ifjú kora óta egyre inkább foglalkoztatta. Rajzolni éppúgy kiválóan tudott, mint faragni, de végül a szobrászatot választotta fő hivatásának. A kőfaragás mesterségét Budapesten, Párizsban és Firenzében sajátította el. Az első világháborúban katonaorvosként szolgált, ez idő alatt hősi emlékműveket is készített katonasírokra. A háború után Budapestre költözött, haláláig a Százados úti Művésztelep lakója volt. Alkotásait mindig maga faragta, így szobrait kezének nyomai is eredetivé teszik.
Nagy csodálója volt az ókori művészetnek, leginkább a görög, az egyiptomi, sumér és asszír plasztika volt hatással rá. Gyakran merítette témáit az antik mitológiák világából. Az ókori keleti művészet egyszerűségét és monumentalitását tekintette esztétikai iránymutatónak, ennek hatása érződik saját alkotói szemléletében is. Kőszobrait a monumentalitás, az egyszerűség, a kőtömbszerűség és az egy nézetre komponáltság jellemzi leginkább. A hazai emlékműszobrászatban újat teremtett a ló és lovasa ábrázolásban, amelyet a Kis lovas szobra is jól példáz Debrecenben. Egyik fő műve ugyancsak Debrecenben látható, a Déry Múzeum előterében. A négy monumentális bronz akt a Régészet, a Tudomány, a Művészet és a Néprajz allegorikus alakjai. Ezt a munkáját az 1937-es párizsi világkiállításon nagydíjjal (Grand Prix) jutalmazták.
Termékeny művész volt, számos kisplasztikát, köztéri szobrot, épületszobrot alkotott. Megformázta a világjáró szabó, Jelky András alakját Bajának, Herman Ottó szobrát Miskolc városának.
Síremlékszobrászattal már fiatalon, Firenzében kezdett foglalkozni. Életművének jelentős részét teszik ki sírszobrai. Funerális alkotásai közül több is a Fiumei úti sírkertben található, így Borvendég Ferenc egykori főpolgármester, Móricz Zsigmond író és Benke Tibor újságíró síremléke, Lyka Károly művészettörténész és feleségének nőalakos sírszobra, valamint Derkovits Gyula egykori sírkövét is Medgyessy Ferenc készítette, ám a festő maradványainak a Munkásmozgalmi Panteonba való áthelyezése után a követ a Magyar Nemzeti Galériába szállították.
A szobrászművész sírját saját alkotása, egy oszlopra támaszkodó álló női alak jelöli. A sírszobor másodpéldánya a debreceni Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum udvarán található.
A síremlék felállítására Babits halála után 13 évvel került sor. Az özvegy kérésére Ferenczy Béni kapta a költő szelleméhez méltó síremlék megalkotását.
Ferenczy Béni mint a klasszikus görög művészet nagy méltatója, egyik legjellemzőbb képviselője volt a mediterrán ihletésű klasszicizmusnak. A Babits-síremlék domborművének témáját is az antikvitás világa inspirálta, Apollót jeleníti meg, a költészet és művészetek istenét. A görögös ifjú akt, ég felé emelt karokkal, imádkozó pózban, énekre nyitja száját, a babitsi verset dalolva. A vers kezdő sorai az emlékműbe vésve olvashatóak: „Nem az énekes szüli a dalt, A dal szüli énekesét. (Mint forró csontok a máglyán)” A dombormű nem klasszikus portréábrázolás, mégis minden portréábrázolásnál hívebb, Babits lelki tükörképe.
A síremlék másodpéldánya az esztergomi városi könyvtárban található, ahova a szobrászművész özvegyének ajándékaként került. Ez a gesztus egy 1947-ben, Esztergomban töltött nyár emlékét idézi, amely a második világháborút követő évek legjelentősebb művé¬szeti eseménye volt, és amelyet Ferenczy Béni szervezett tanítványaival a városban.
Ferenczy Béni a 20. századi magyar művészet egyik kiemelkedő egyénisége, a szobrászat mellett kiváló érem- és rajzművész is volt. Művészcsaládban nőtt fel, hisz szülei mindketten festőművészek voltak, édesapját, Ferenczy Károlyt a nagybányai festőiskola egyik alapítójaként is számon tartják. Életét nagyban meghatározták a nagybányai gyermekévek, első mestere és atyai jóbarátja, Réti István, a művészkolónia egyik ikonikus személye volt. Később tanulmányokat folytatott Firenzében, Münchenben és Párizsban. Első munkáit apjával és testvéreivel együtt az Ernst Múzeum 1916-os kiállításán mutatta be. 1919 után politikai okokból több, mint két évtizedig külföldön, többnyire Bécsben, kis ideig Moszkvában élt, majd 1938 után végleg hazatelepült. Bécsben készítette el a fiatalon elhunyt osztrák festőgéniusz, Egon Schiele és felesége kétalakos síremlékét az Ober Sankt Veit-i temetőben. Ennek másolata a szentendrei Ferenczy Múzeum udvarán található.
Moszkvában ismerte meg második feleségét, Erzsit, aki haláláig múzsája lett legteljesebb, legtökéletesebb szobrainak, grafikáinak.
A második világháborút követő időkben következetesen járta saját művészi útját, nem engedett a korszak kultúrpolitikai nyomásainak. Hol tanított, hol pedig könyvillusztrátorként dolgozott. Elkészítette művészbarátai: Ferencsik János, Pilinszky János, Németh László és Juhász Ferenc portrészobrait, s a nagy magyar írókat megörökítő éremsorozatát.
1947-ben készül el bravúrosan komponált Játszó fiúk szobra, amelyet összegző művének tartanak. Ennek egyik példányát Székesfehérváron állították ki, a másikat a Magyar Nemzeti Galéria őrzi. Egyházi megrendelésre is készített szobrokat, ilyen alkotása Krisztus megkeresztelése a Belvárosi plébániatemplomban vagy Kis Szent Teréz szobra a Szent István-bazilikában. Az 1848-as márciusi forradalom centenáriumi évében felkérésre megmintázta Petőfi Sándor alakját, ám a hivatalos szervek értetlenséggel és elutasítással fogadták. A minta bronz változatát csak hosszú évekkel később állították fel Gyulán. A gipszminta alapján több másodpéldány is készült, amelyek Milánóban, a Károlyi kertben és Ungváron láthatók. Hosszú évtizedekkel később, 2007-ben öntötték bronzba a művész 1918-ban készített Szerelmespár című nagyméretű gipszdomborművét, amelyet eredetileg vélhetően édesapja síremlékének szánt, ma viszont a Pesti Vigadó épületének falán látható.
1956 novemberében szélütés érte, elvesztette beszélőképességét és jobb oldalára megbénult. Ettől kezdve haláláig bal kézzel dolgozott.
A Fiumei úti sírkertben Babits Mihály, Réti István és édesapja, Ferenczy Károly síremlék domborművét készítette el. A temetőben kapott díszsírhelyet Ferenczy Béni is, sírját antik szarkofág jelzi.
Állandó kiállítása a szentendrei Ferenczy Múzeumban látogatható.
A magyar cisztercita szerzetes Szent Imre herceget, a magyar ifjúság védőszentjét ábrázoló síremlékszobra méltó módon állít emléket a neves pedagógusnak, aki pedagógiai munkássága mellett kiváló szervezőtevékenységet is folytatott, valamint első igazgatója volt az 1912-ben alapított Ciszterci Szent Imre Gimnáziumnak.
A magyar szent alakjának síron való ábrázolása egyedi a temető sírkertjében. A majd másfél méteres mészkő posztamensre állított mellszobor határozott tekintetű ifjút ábrázol, aki jobb kezét szíve fölött mellkasán nyugtatja, bal kezében liliomot és kardot tart. Ez utóbbi két attribútum gyakorta figyelhető meg a hagyományos Szent Imre-ábrázolásokon. A kard, amely a hatalom és az erő szimbóluma, és az uralkodói jelvények egyike, Szent Imre mellett egyértelműen jelzi, hogy az ifjút uralkodásra nevelték és készítették fel. A liliom a tisztaság, a fény, a remény jelképeként az ifjú herceg feddhetetlen életét fejezi ki, aki egy középkori legenda szerint szüzességi fogadalmat is tett.
A síremlék avatására és beszentelésére 1942 szeptemberében került sor. A szobor kvarcbeton mása a Bory-vár udvarában található.
Bory Jenő egyszerre volt építész, szobrász és festő. Alkotói munkásságán belül határozottan a szobrászat volt a legjelentősebb és legmeghatározóbb, de életművét nem lehet csak az egyik vagy másik szemszögből szemlélni. Nevéhez több, mint hatszáz szobrászművészeti alkotás, több, mint háromszáz festmény és két épület kötődik.
Bory Jenő hétgyermekes családban nőtt fel, és már középiskolás korában elhatározta, hogy szobrász lesz. Mivel a család anyagi nehézségekkel küzdött, Bory továbbtanulását szülővárosától kapott ösztöndíja tette lehetővé. Először a Magyar Királyi József Nádor Műszaki Egyetemen szerzett építész diplomát, majd beiratkozott a Képzőművészeti Főiskolára, ahol a Stróbl Alajos vezette szobrász mesteriskolát, valamint Székely Bertalan rajzóráit látogatta. Önéletrajzában írta, hogy az „építészet és a szobrászat egy test és egy lélek”, ez lényegében Bory művészi hitvallásának is tekinthető.
Bandika című gyermeket ábrázoló első munkáját 1906-ban a Képzőművészeti Társulat kiállításán mutatták be. Még ebben az évben Németországban és Olaszországban járt tanulmányúton, ahol Carrarában a világhírű Paolo Triscornia műhelyében márványfaragást tanult. Ott szerzett tudásának hazai alkalmazását és átadását fontosnak tartotta, ugyanis korábban a magyar márványszobrokat mind külföldön faragták.
Bory tervei alapján 1909-ben elkezdődött a székesfehérvári Jézus Szíve templom építése, pár évvel később pedig a szobrász nevét viselő Bory-vár építésébe fogott bele, ahol számos munkája megtekinthető. Tanított a Képzőművészeti Főiskolán és a Műegyetemen is, országszerte több köztéri alkotás kötődik a nevéhez. A síremlékszobrászatban is megmutatta tehetségét, ahol össze tudta kapcsolni építészeti és szobrászati felkészültségét. Az első világháború utáni szakrális ábrázolásai jelentősek, ezek közé tartozik a Bitter Illés sírján felállított Szent Imre herceg-szobor a Fiumei úti sírkertben.
Ferenczy Béni 1956-ben bekövetkezett agyi embóliája következményeként elvesztette beszédkészségét, jobb keze pedig lebénult. Bal kezét használva újra tanult mintázni. Ennek egyik szép és megható példája a síron lévő dombormű is, amelyet atyai jó barátjának és egyben egykori mesterének, Réti Istvánnak (1872−1945) sírjára készített. Ez a dombormű utolsó munkáinak egyike, az elkészülte utáni esztendőben a szobrászművész elhunyt.
A dombormű egy térdelő, babérfüzért tartó, hosszú fátyolos, lepelbe burkolt nőalakot ábrázol. Szemei a távolba tekintenek, mintha az elmúlásról, az életről és a halálról elmélkedne, búcsúzna. A fél térdre ereszkedett póz az emberi lélek alázatának kifejező ereje, a megkisebbített termet a test esendőségét és tiszteletét jelzi a teremtő és a végtelen világgal szemben. Az elkerülhetetlen sors, a földi lét végességébe való belenyugvás mellett a nő kezében tartott örökzöld növény a lélek hallhatatlanságába vetett hitet hirdeti.
A síremléket 1968-ban állították fel a festőművész eredeti nyughelyén, a 44-es parcellában, ahonnan 1980-ban helyezték át a művészparcellák területére, jelenlegi sírhelyére.
A sírépítmény téglalap alapú, kővel burkolt építmény, amelynek tetején szárnyaló női akt helyezkedik el, amely jobb kezét előre nyújtva az örökélet lángját tartja maga elé. A ruhátlanság már a túlvilági létezés állapotát jelzi, a mezítelen testről lecsúszó lepel a földi létből való átlépés pillanatát ragadja meg. A haj és a lepel lobog, a hátranyújtott láb a repülés érzetét kelti, ami dinamikus hatásúvá teszi az alkotást. A légiességet sugárzó lebegő alak kontrasztot alkot tömbszerű építménnyel. A női bronzalak Miklós Andor géniuszát jeleníti meg, amely épp elrugaszkodik a földi maradványokat őrző sírtól, és elindul az örökkévalóság felé. Eredetileg az elhunytak mellszobrai álltak a mauzóleum belső terében.
A síremlék tervét Falus Elek iparművész és díszlettervező készítette, aki több szállal kötődött az elhunyt sajtómágnáshoz és családjához. Ő tervezte a korszak sikerlapja, a Miklós Andor által alapított Az Est című bulvárlap fejlécét és tipográfiáját, s a szintén itt nyugvó Gombaszögi Frida színművésznő Tahitótfaluban található villájának arculatát és berendezését.
A Magyar Nemzeti Bank létrehozójának és első elnökének sírhantján monumentális sírszobor hirdeti a neves pénzügyi szakember emlékét. A szoborkompozíció egy magas ravatalon elhelyezett koporsót és azt körbevevő gyászoló férficsoportot ábrázol, akik kezükben az elhunyt életművére utaló szimbólumokat tartanak. Horvai síremlékművészetében már korábban megjelenik az elhunyt koporsójának emberalakokkal kiegészített ábrázolása. Ilyen „koporsót cipelők” jelenet látható Megyeri Izidor (1920) és Farkasházy Zsigmond síremlékén (1931).
Popovics Sándor sírján az alakok nem hordozzák a koporsót, hanem körbeveszik. Mozdulataik, a lehajtott fej, a maga elé révedő tekintet a gyász fájdalmát fejezi ki, a hátsó két férfi fél térdre ereszkedett pozíciója az elhunyt iránti tisztelet és az emberi lélek alázatának gesztusát mutatja, félmeztelen testük a megváltoztathatatlan sorssal szembeni kiszolgáltatottságot, míg izmaik erőteljes kidolgozása erőt és rendíthetetlenséget sugall. Az elöl álló férfialakok közül az egyik könyvet, a másik a kereskedelem ősi szimbólumát, egy caduceust (követi pálcát) tart a bal kezében, jobbjában vésőt emel a magasba, amellyel a halott nevét vési fel az örök emlékezet lapjaira. A két hátulsó alak egyike az arcát az üllőn nyugtatott karjába temeti, míg másik kezében kalapácsot tart. Az üllő és a kalapács megjelenítése a szorgalmas munka és az erő szimbólumai. A másik hátsó alak egyik kezében ásót, másikban pedig dicsőséget jelképező babérkoszorút tart. A síremlék felállítására a temetést követő évben került sor.
A síremlékeket készítő művészek közül többen is megjelenítették a földtől elszakadó lélek égbe indulását, amely az öröklét, a hit és a remény egyfajta szimbóluma. Ezek az ún. „ad astra” kompozíciók Vergilius Aeneisének ismert sorait idézik meg, „sic itur ad astra”, azaz „így jutsz fel a csillagokig” (11. ének, 283. sor). A kiváló anatómusprofesszor síremlékén is egy ilyen szoborkompozíció látható. A hasáb formájú kő posztamensen fiatal, lepelbe öltözött nőalak áll szorosan összezárt egyenes lábakkal, felfelé törekvő testtartásban. Lábujjhegyre állított pozíciója, hajának lebegése utal a földi világ elhagyásának pillanatára. Jobb kezét egyenesen a magasba nyújtja, ujjával a csillagok felé, a halál utáni létezés képzelt színterére mutat. Bal kezében egy koponyát tart, amely a halandóság egyik legtöbbet használt kifejezője. Ez a jelkép egyben utalhat Lenhossék Mihály egyik fő kutatási területére is: az emberi anatómia tudós művelője több tudományos munkájában is foglalkozott az emberi koponyával. A síremléken Horatius ódájából vett idézet olvasható: „Non omnis moriar” (Nem halok meg teljesen), amely nemcsak a lélek halhatatlanságára utal, hanem a tudós művei által való örök emlékezetére is.
Ligeti Miklóst, az ifjú pályakezdő szobrászt Zala György segédnek hívta magához. Ligeti ugyan elfogadta az ajánlatot, ám egy szerencsés lehetőség időközben saját műteremhez juttatta. A jó kapcsolat a két szobrász között a későbbiekben is megmaradt, valószínűleg ezért került Zala György sírjára Ligeti Miklós 20. század első évtizedében készített domborművének egyik variánsa. A művész sírját hosszú évekig nem jelezte kő síremlék, 1968-ban a Fővárosi Emlékmű Felügyelőség adott megbízást több síremlék, köztük Zala síremlékének elkészítésére. Eredetileg beton alapzatra elhelyezett bronzplakett díszítette a sírt, amelyet 1999-ben muravidéki polgárok adományaiból felújítottak, a beton építményt márványra váltották. Sajnálatos módon a bronzplakettet időközben eltulajdonították, a síron látható márvány rekonstrukciót 2008-ban Szabó Tamás szobrászművész készítette el a lendvai vár Zala György tiszteletérre kialakított emlékszobájában őrzött fotó alapján. A domborművön lévő nő Vénusz-szobrocskát tart, óvó mozdulattal öleli körbe. A vele szemben álló faun elmélyülten nézi az örök szépséget megörökítő alkotást. A dombormű témája párhuzamba állítható az 1913-ban bemutatott Faun és Venus című színezett kődomborművével, amelyen egy ülő szatír vágyakozóan tekint a kezében tartott Vénusz-szoborra. Az örök szépség ideálját megjelenítő antik szobrocska mű a műben ábrázolás, a szép utáni sóvárgást, az alkotni vágyást, a művész és a művészet kapcsolatát fejezi ki. Az antik szobrászatban a szépséget megtestesítő Vénusz alakja örök eszményképe lett a művészeknek, ennek jeleként Zala György műteremvillájának is egyik éke volt a milói Vénusz életnagyságú szobormásolata.
A Képzőművészeti Társulat a síremlék tervezésére kiírt pályázatra Lechner Ödön építőművészt, Ligeti Miklós és Telcs Ede szobrászművészeket kérte fel, azonban Ligeti Miklós és Lechner Ödön lemondott a pályázaton való részvételről indítványozva Telcs Ede közvetlen megbízását. A több, mint négy méter magas, kereszt alakban végződő kopjafára emlékeztető mozaikos díszítményű oszlop egy nagy méretű alapzaton helyezkedik el. Előtte a művészet géniusza emeli magasra a babérlevelekből font dicsőség koszorúját. Munkácsy özvegye egy babér koszorúval díszített oszlopot, tetején a festőművész mellszobrával képzelt el férje síremlékének. Ez a gondolat is ihlette a szobrászművészt a kompozíció megkomponálásakor, a művészet géniusza mintegy kariatidaként magasodik a sírhant fölé. Telcs Ede nemcsak kiváló ismerője volt az antik művészetnek, hanem továbbgondolója is egyes alkotásaiban. A női alak antik ruházata, a bokáig érő redőzött alj dór oszlop benyomását kelti. A magasra kinyújtott kezében tartott babérkoszorú a kereszt szárainak középpontjában helyezkedik el több értelmezést is nyerve egyszerre. Felidézi a kiválasztottaknak kijáró dicsőséget jelentő glóriát, de utalhat a szenvedés töviskoronájára, amely halhatatlanság megváltásának szimbóluma.
A síremlék tervezésekor a szobrászművész szeretett felesége már nagy beteg volt, s ahogy írja Telcs Ede visszaemlékezésében más munkához nem is volt kedve. Felesége halála után került sor a szobor kőbe vésésére, amelyhez tanítványa állt modellt. A mű elkészítésére nem gyűlt össze elegendő pénz, így Telcs Ede tiszteletdíjáról lemondva, csupán tényleges kiadásainak megtérítése ellenében készítette el a művet.
A síremléket ünnepélyes keretek között 1911. június 16-án avatták fel, felújítására pedig 2023-ban került sor magánadomány révén. A sírszobor restaurálását Bánfi Gábor szobrász végezte.
The sculptor had close links to Móricz since they were in the same year at Debrecen Reformed College. They met frequently, corresponded and maintained a friendship up until the death of Móricz. The writer requested Ferenc Medgyessy to make the funerary statue of his first wife, Eugénia (Janka) Holics. The sculptor made several portrait and full-length statues of his friend and finally he also made the tomb. The latter was completed in the studio of the Százados Road Artists’ Colony, the same place Zsigmond Móricz also visited on many occasions.
Characters from the novels of Zsigmond Móricz are recreated in the semi-circular section of the nearly two-and-a-half-metre memorial. On the lower left-hand side is Gábor Báthory, above him is Gábor Bethlen, and each is holding the hand of a woman. The scene from the novel Úri muri is followed by portrayals of labourers, the poor and highwaymen, then the figure of Sándor Rózsa on horseback. Underneath, on the right-hand side, it is possible to make out Misi Nyilas, the hero of the novel Légy jó mindhalálig. A portrait in relief of Zsigmond Móricz is positioned in the centre of the tomb.
The memorial was unveiled on the 10th anniversary of the death of the writer.
One of the leading artists of Hungarian sculpture of the 20th century. At the wishes of his parents, he originally trained as a doctor but the world of arts, which he had pursued from childhood, became increasingly important for him. He was as skilled in drawing as carving, but in the end he chose to pursue sculpting. He acquired the craft of stone carving in Budapest, Paris and Florence. During the First World War he served as an army surgeon and in this period he fashioned heroic memorials for the graves of fallen comrades. After the war he moved to Budapest and lived in the Artist Colony on Százados Road until his death. He always fashioned his own works so his statues bear his personal imprint.
He was in awe of the arts of Antiquity and influenced mainly by Greek, Egyptian, Sumerian and Assyrian statuettes. He frequently sourced subjects from ancient mythology. He looked on the simplicity and monumentality of ancient eastern art as his aesthetic compass and this impact is evident in his own creative approach. His stone statues are typically characterized by monumentality, simplicity, block massiveness and composition for a single viewing aspect. He created new aspects in domestic memorial sculpture in the depiction of the horse and rider, a good example of which being Young Rider in Debrecen. One of his principal works can similarly be seen in Debrecen, in the lobby of Déry Museum. The four monumental bronze nudes are allegorical depictions of Archaeology, Science, Art and Ethnography. The work was awarded a Grand Prix at the 1937 Paris World Exhibition.
He was a prolific artist making many statuettes, public statues and building statues. He modelled the sculpture of the globetrotting tailor András Jelky in Baja and the statue of Ottó Herman for Miskolc.
He started dealing with tomb sculpting in Florence when still young. His funerary statues represent a significant part of his oeuvre. Several of these works are to be found in Fiumei Road Cemetery: Ferenc Medgyessy made tombs for former mayor of the capital Ferenc Borvendég, writer Zsigmond Móricz and journalist Tibor Benke, the female figure for art historian Károly Lyka and his wife, as well as the former gravestone of Gyula Derkovits, although after the reburial of the mortal remains of the painter to the Pantheon of the Workers’ Movement the stone was sent to the Hungarian National Gallery.
The grave of the sculptor is his own design: a standing female figure resting her arm on a column. A copy of the statue is to be found in the courtyard of the Medgyessy Ferenc Memorial Museum in Debrecen.
The tomb was established 13 years after the death of Babits. At the request of the widow, Béni Ferenczy was commissioned with creating a tomb in keeping with the spirit of the poet.
As a great admirer of classical Greek art, Béni Ferenczy was one of the most distinguished representatives of Mediterranean-inspired Classicism. The theme of the relief on the Babits tomb was similarly inspired by Antiquity: it shows Apollo, god of poetry and the arts. The nude of a Greek youth, with arms raised to the sky in prayer, opens his mouth to sing the Babits poem. The opening lines of the poem are inscribed on the memorial: “The song is not born of the singer, The singer is born of the song. (As heated bones on the pyre)” The relief is not a classic portrait depiction, yet it is more authentic than any portrait depiction and in fact a reflection of the soul of Babits.
A duplicate of the tomb can be found in the municipal library in Esztergom, donated by the sculptor’s widow. This gesture recalls a summer spent in Esztergom in 1947, which was the most significant artistic event of the years following the Second World War, organized in the city by Béni Ferenczy and his students.
Béni Ferenczy was an outstanding personality of 20th century Hungarian art and besides being a sculptor he was an excellent medal and graphic artist. He grew up in an artistic family. Both his parents were painters and his father, Károly Ferenczy, is considered to be one of the founders of the Nagybánya school of painting. His life was largely determined by his early years in Nagybánya; István Réti, one of the iconic individuals of the artist colony, was his first master and father figure. Later on he studied in Florence, Munich and Paris. He exhibited his first works at the exhibition of the Ernst Museum in 1916 together with his father and siblings. After 1919, for political reasons, he lived abroad for more than two decades, mainly in Vienna but for a short time in Moscow as well, and in 1938 he finally resettled in Hungary. In Vienna, he made the two-figure tomb of Austrian painter genius Egon Schiele and his wife, in the Ober Sankt Veit cemetery. A copy of this work can be found in the courtyard of the Szentendre Ferenczy Museum.
He met his second wife Erzsi in Moscow. She became his muse for his most artistically mature sculptures and graphics until his death.
After the Second World War, he pursued his own artistic path and refused to give in to the cultural-political pressures of the era. Sometimes he taught, sometimes he worked as a book illustrator. He made portrait statues of his artist friends János Ferencsik, János Pilinszky, László Németh and Ferenc Juhász and his medal series depicting great Hungarian authors.
In 1947, he completed his brilliantly composed statue Boys Playing, which is considered to be the highpoint of his oeuvre. One copy of this was erected in Székesfehérvár, the other one is kept in the Hungarian National Gallery. He also made statues to commissions of the church, for instance the christening of Christ in the Inner City Parish Church, and the statue of St. Therese in St. Stephen’s Basilica. In the centenary year of the 1848 March revolution, he modelled the figure of Sándor Petőfi, although the authorities rejected it outright. A bronze version of the work was only set up in Gyula many years later. Multiple copies were made on the basis of the plaster mould, and these can be seen in Milan, Károlyi Garden and Uzhhorod. After many decades, in 2007, the large-scale plaster relief Young Lovers made in 1918 was cast in bronze, which originally he probably intended for the tomb of his father but today it can be seen on the wall of Pest Vigadó.
In November 1956 he suffered a stroke, lost the ability to speak and was paralysed on his right side. Subsequently he worked using his left hand until his death.
In the Fiumei Road Cemetery, he made reliefs for the tombs of Mihály Babits, István Réti and his father Károly Ferenczy. Béni Ferenczy also received a decorative tomb in the cemetery; his grave is marked by a sarcophagus of Antiquity.
His permanent exhibition can be visited at the Ferenczy Museum in Szentendre.
The funerary statue of Hungarian Cistercian prince St. Emeric, patron saint of Hungarian youth, is a fitting tribute to the famous pedagogue, who besides his teaching also conducted important organizational activities and was the first headmaster of the Cistercian Szent Imre Grammar School founded in 1912.
The depiction of the figure of the Hungarian saint on a grave is unique in the cemetery. The bust placed on a 1.5-metre-high limestone pedestal shows a stern-faced youth who rests his right hand on his chest above the heart, and in his left he holds a lily and sword. These latter two attributes are frequently found in traditional portrayals of St. Emeric. The sword, symbol of power and strength, and one of the insignia of a ruler, clearly indicates that the youth was being raised and instructed to rule. As a symbol of purity, light and hope, the lily is an expression of the young prince’s unblemished life. According to medieval legend, he also swore an oath of chastity.
The tomb was inaugurated and blessed in September 1942. A quartz concrete copy of the bust is in the courtyard of Bory Castle.
Jenő Bory was an architect, sculptor and painter. Sculpture was of greatest significance within his creative persona, but it is impossible to view his oeuvre from just a single aspect. He is known for creating more than 600 sculptures, more than 300 paintings and he designed two buildings.
Jenő Bory was raised in a family of six siblings and he decided to follow the path of a sculptor as early as secondary school. Since the family faced financial difficulties, Bory’s continued education was resolved with a scholarship from his hometown. First, he acquired a diploma in architecture at the Hungarian Royal József Nádor Technical University and then he enrolled at the College of Fine Art where he attended sculpting masterclasses by Alajos Stróbl and drawing classes by Bertalan Székely. In his autobiography he wrote that “architecture and sculpting are one body and one soul”; in essence, this can be considered Bory’s artistic creed.
His first work, Bandika depicting a child, was displayed at the exhibition of the Fine Arts Society in 1906. In the same year he undertook study tours in Germany and Italy, where he studied marble carving in the world-famous studio of Paolo Triscornia in Carrara. He considered it important to use and pass on in Hungary the skills he acquired there because earlier all Hungarian marble statues were carved abroad.
Construction of the Jesus Heart Church in Székesfehérvár start in 1909 on the basis of the designs by Bory. A few years later he embarked on the construction of Bory Castle, named after the sculptor, where many of his works can be seen. He taught at the College of Fine Art and the Technical University, and he is associated with several public works to be found throughout Hungary. He also displayed his talent in the field of tombstone and mausoleum sculpting where he was able to exploit both his architectural and sculpting skills. His sacred representations in the period after the First World War are significant, including the statue of Prince St. Emeric erected on the grave of Illés Bitter in Fiumei Road Cemetery.
As a consequence of a stroke Béni Ferenczy suffered in 1956, he lost the power of speech and his right hand was paralysed. He had to relearn how to model using his left hand. One of the fine, moving examples thus produced is the relief of the grave made for his close friend and one-time master István Réti (1872-1945). This relief is actually one of his last works; the sculptor died the year after he completed it.
The relief is of a kneeling female figure wrapped in a long flowing garment, holding a laurel wreath. Her eyes are fixed on a distant point as if in contemplation of passing, life and death. The half-kneeling pose is the expressive power of the humility of the human soul, the scaled down figure signifies the frailty and respect of the body as against the Creator and the infinite. As well as acceptance of inevitable fate, the transience of existence on this earth, the evergreen bough held in the woman’s hand proclaims faith in the immortality of the soul.
The tomb was erected in 1968 in the original resting place of the painter, plot 44, from where, in 1980, his mortal remains were transferred to the artists’ plot and his current grave.