28. díszsor

 

Csemegi Károly síremléke, márvány (carrarai), 1902 (28- díszsor-1)

Szobrász: Donáth Gyula (1850−1909)

Csemegi Károly síremlékének főalakja, Justitia, az igazság istennője, aki bal kezével megérinti Csemegi homlokát, jobbjában pedig kardot és égő fáklyát tart, amellyel a felső részre vésett feliratot világítja meg. A síron szereplő „1878. V.” felirat az 1878. évi V. törvénycikkre utal, amely életre hívta az első magyar nyelvű büntető törvénykönyv, közismert nevén a Csemegi-kódex. Így tehát már az is érthető, hogy Donáth miért éppen az igazság római istennőjének szobrát faragta a jogász sírjára. Donáth Gyula funerális művészetében gyakran találkozunk az antik mitológiák szereplőivel, Huszár Adolf sírjára a Moirák egyikét, Athropost, Kamermayer Károlyéra a történelem múzsáját, Kliót, Péterfy Jenőére pedig Minerva alakját formázta meg.

Donáth Gyula a sírszobrot a Csemegi Károly iránti tisztelete jeléül díjmentesen készítette el. 

Péterfy Jenő síremléke, márvány, 1901 (28-1/a-15)

Szobrász: Donáth Gyula (1850−1909)

Donáth Gyula 1901-ben több síremléken is párhuzamosan dolgozott. Az egyik a polgármester Kamermayer Károlyé, a másik pedig a tanár és művészettörténész Péterfy Jenőé volt. A két síremlék leleplezése között is csupán pár nap telt el. Péterfy Jenő életének utolsó tíz évében a görög nyelv tanulásával és a görög irodalom történetével foglalkozott. Síremléke utolsó nagy szerelme, a görög eszmevilág egyik ikonikus alakját, Pallasz Athénét ábrázolja. Az istennő fején sisak, mellén páncél, jobb kezében fáklya, baljában pajzs, rajta Péterfy arcképe. 

Donáth Gyula a szobor mintáját eredetileg Pulszky Ferenc sírjára tervezte, de felállításáról, későbbi sorsáról nincsenek ismereteink. A Pulszky sírjára tervezett szobrot a korabeli lapok Minerva-szoborként említik. Ennek a szobornak másodpéldányát, Pallasz Athéné elnevezéssel állították fel Péterfy Jenő síremlékeként.

Pallasz Athéné egyik attribútuma a pajzs, amelyet apjától, Zeusztól kapott, és az egyik gorgó, Medusza feje díszítette. A gorgók (Eurüalé, Sztheinó és Medusza) eredetileg gyönyörű leányok voltak, de megsértették Pallasz Athénét, aki bosszúból olyan rúttá változtatta őket, hogy aki rájuk nézett, rögtön kővé dermedt. Az igazság és a művészetek istennője gyakran használta arra Medusza fejével díszített pajzsát, hogy ellenségeit kővé változtassa. Donáth az allegorikus főalakjain a hagyományos és az általa kitalált egyedi szimbolikát ötvözte, aminek ékes példája Péterfy arcképe Pallasz Athéné pajzsán. 

A síremlék hátulján a következő felirat: „Fényes szellemed által nemzeted közelébe jutott az emberiség legnagyobbjainak.”

Donáth Gyula (Budapest, 1850. március 13. – Budapest, 1909. szeptember 27.)

A dualizmus időszakában világvárossá váló Budapesten nemcsak a lakosok, hanem a lakó- és középületek száma is megszaporodott.  Ezek a hatalmas építkezések a korszak szobrászainak is nagyszerű lehetőségeket teremtettek. Donáth Gyula életművének egyik jelentős részét az épületszobrok, a másikat pedig a síremlékek teszik ki. 
A szobrászat iránt már gyermekkorától érdeklődő Donáth Gyula első mellszobrát 16 éves korában, 1866-ban mutatták be a Pesti Műegylet kiállításán. Egy évvel később megkezdte komolyabb művészi tanulmányait a Müncheni Akadémián, ezt követően Drezdában, Bécsben, Berlinben és Olaszországban is bővítette ismereteit. 
Első nagyobb szabású önálló művei a bécsi világkiállítás rotundájára kerültek, amelyek akkora sikert arattak, hogy a művész később megbízást kapott két egészalakos portré (Athénodorosz és Dioszkoridész) mintázására a Kunsthistorisches Museum épületére. Az 1880-as években hazatérő művész sikeresen szerepelt többek között az Operaház és a Pesti Vigadó szobraira kiírt pályázatokon, de magánpalotákat (Andrássy út 12. és 21.) díszítő allegorikus szobrok elkészítésére is kapott megbízásokat. Az 1890-es évektől mintegy tíz éven át Donáth mint a legismertebb síremlékszobrász tevékenykedett. E megtisztelő szerepet az 1889-ben Huszár Adolf szobrászművész síremlékére kiírt pályázat megnyerésének köszönhette. Ezt követően Donáth számos síremléket készített a Fiumei úti sírkertbe, amelyek közül néhány még ma is látható (mint például Budapest első főpolgármesterének, Kamermayer Károlynak, a magyar büntetőjog kiemelkedő alakjának, Csemegi Károlynak, a politikus Teleszky Istvánnak, báró Lipthay Bélának és a tanár és irodalomtörténész Péterfy Jenőnek a síremlékei). Vajda János költő és Ligeti Antal festőművész eredeti síremlékét/sírszobrát is Donáth mintázta, de az idők során mindkét mű megsemmisült. 
Donáth temetői megrendeléseivel párhuzamosan különböző emlékművek és emlékszobrok elkészítésére is folyamatosan pályázott, de ezeken többnyire csak kisebb díjakat nyert. Legismertebb munkája talán a bánhidai Turul-emlékmű (1899), amelyet a Budai Várban megtalálható másik Turul szobra (1903) követett. Az ő nevéhez fűződik a budapesti Werbőczy István-szobor (1908), valamint az egykori Erzsébet királyné-szobor (1903) Bártfafürdőn. 
Az örökké fiatalos kedvű, humoráról és „furcsa magyar beszédéről” közismert szobrász a művészi körök végtelenül szeretett alakjai közé tartozott, emlékét egy sor anekdota is megőrizte. 

Zichy Jenő síremléke, márvány és bronz, 1909 (28-díszsor-15)

Szobrász: Kozma Erzsébet
Építész: Möller István (1860–1934)

A sírkompozíció ravatalszerűen áll a sírhant fölött, oldaldíszítménye a Szent Apollinare templomban őrzött ókeresztény Teodor püspök sírkövét idézi. A domborművek keresztény szimbólumokat ábrázolnak: Krisztus-monogramot, vagyis a Krisztus nevének görög kezdőbetűiből (khi, ró) kialakított jelet, a bőséget, a jólétet, az áldást jelképező szőlőfürtöt és a halhatatlanság madarait, a pávákat.

A díszes kőszarkofág kereszt díszítménye illeszkedik az építmény stílusához, a kora középkori korpuszok stílusában készült: Krisztus teste szimmetrikusan rendezve, hosszú tincsekből álló haja a fejtetőn kettéválasztva, karok vízszintesen kinyújtva. A szobrászati elemek Kozma Erzsébet munkái, a sírépítmény terveit Möller István készítette. A neves építész nevéhez fűződik a Vajdahunyadi vár, a Gyulafehérvári Székesegyház, a pécsi Ókeresztény Mauzóleum, a zsámbéki késő korai gótikus templomrom helyreállítása. Csaknem húsz éven át volt a budapesti Műegyetem középkori építész tanszékének tanára. 

Kozma Erzsébet (Marosvásárhely, 1879. május 30. ̶ Budapest, 1973. augusztus 31.) 

A századforduló művészei között ritkán találkozunk olyan nővel, aki élethivatás-szerűen foglalkozott képzőművészettel. Még inkább igaz ez a szobrászatra, amely ráadásul komoly fizikai erőnlétet is igényelt. Ezt példázza a képzőművésznők számára megrendezett egyik tárlat is, amelyen 80 festőnő mellett mindössze két szobrásznő állította ki munkáit.
Egyikük Kövesházy Kalmár Elza, a másik Kozma Erzsébet volt, akikről a szakmai körök is igen nagy elismeréssel szóltak. Ők ketten tekinthetők a hazai szobrászművészet első női képviselőinek.
A gyermekkorában szüleivel Kolozsvárra költöző Kozma Erzsébet agyagból formázott állat- és emberfiguráin már egészen fiatalon megmutatkozott alkotási hajlama és kiváló ábrázoló érzéke. Az akkor éppen Kolozsváron, a Mátyás király szobron dolgozó szobrászművész, Fadrusz János felfigyelt tehetségére, és nemcsak támogatta, hanem tanítványának is tekintette a fiatal lányt.
Első köztéri munkája a kolozsvári korcsolyapavilon épületének figurális szobordíszei voltak. Sorozatban mintázta portrészobrait eleinte családtagjairól, majd a közélet jeles képviselőiről. Sokat elárul személyiségéről egy műtermében járt újságíró jellemzése: „Őt már régóta nélkülözik a zsúrok és a bálok, mert ő igazi művészi temperamentummal, csak az agyag mellett érzi jól magát.” 
A fiatal szobrásznő Kolozsváron ismerkedett meg Veress Zoltán festőművésszel, akivel házasságkötésük után, 1901-ben Budapestre költöztek, ahol aztán életük végéig dolgoztak.
A művésznő munkája a Kolozsvári Unitárius Kollégium előcsarnokában egykor felállított neves polihisztornak, Brassai Sámuelnek a mellszobra, amelynek ma is látható másodpéldányát a Házsongárdi temetőben nyugvó tudós síremlékére helyezték. Ő faragta meg a kolozsvári társasági élet népszerű alakjának, a fiatalon elhunyt költő, publicista Téglás Gábornak a síremlékére állított mellszobrát. 
Férjével közösen tervezték a Pécsi Székesegyház altemplomában elhelyezett keresztúti stáció reliefjeit.

Fadrusz-kereszt, Fadrusz János síremléke, bronz, alapzat ruskicai márvány (1891) 1926 (28-díszsor-30)

Építész: Hikisch Rezső 
Szobrász: Fadrusz János

Fadrusz János a bécsi akadémiai tanulmányai lezárásaként készítette el a megfeszített Krisztus alakját. Fadrusz a munka során hatalmas keresztfát ácsolt, amelyen a szobrot mintázta. Krisztus alakjának elkészítéséhez egy mutatványost kért fel, hogy a fémvázból készült keresztre kötözve legyen modellje a kompozíciónak. A férfi az első alkalom után otthagyta, ezután a művész saját magát kötöztette a keresztre, amiről fényképet készíttetett.
A keresztre feszítés irtózatos fájdalmaitól elgyötört test és arc realisztikus ábrázolása szuggesztív alkotást eredményezett, amellyel az ifjú művész hamar kivívta mind a szakma, mind a közönség elismerését. 

A díjazott alkotásnak több példánya ismert országszerte. A Feszület eredeti gipszmodelljét a művész a pozsonyi Virágvölgyi búcsútemplomnak ajándékozta. Fadruszt a Kolozsváron felállított Mátyás-emlékmű révén szoros érzelmi szálak fűzték a városhoz, ezért a szobrász ajándékaként ide is került egy másodpéldány, amelyet a Szent Mihály templomban állítottak ki. Ugyancsak a művész jóvoltából került a Feszületnek egy példánya a szegedi Fogadalmi templomba is. 

Az alkotás népszerűségét jelzi, hogy a későbbiekben is még számos helyre készítették el a Feszület másolatait. Fadrusz keresztjével találkozhatunk Pestszentlőrincen, Gödöllőn, Székesfehérváron.

A Feszületnek karok nélküli, torzószerű változata is ismert gipszből, bronzból, márványból elkészítve.

A művész utolsó kívánsága halálos ágyán az volt, hogy sírjára a keresztre feszített Krisztus-műve kerüljön. Ez csak 23 évvel később valósult meg a Főváros támogatásával. A Hikisch Rezső tervezte talapzatra felállították a Feszület bronzból öntött mását. A síremléket 1926-ban mindenszentek napján avatták fel.

A temetőben egy másik síron is fellelhető a Feszület másodpéldánya. Ugyancsak a Fadrusz-kereszt öntött példánya került síremlékül a vasgyáros Heinrich család sírjára.

Fadrusz János (Pozsony, 1858. szeptember 2. – Budapest, 1903. október 26.)

A zsellércsaládból származó ifjú már lakatosinasként is kitűnt ügyességével. Tanulóéveit egy míves díszrács elkészítésével zárta, amit a kézműipari egylet aranyéremmel tüntetett ki. A zayugróci műhelyben elsajátította a fafaragás minden csínját-bínját. Katonai szolgálata után használati tárgyak faragásával kereste kenyerét, fali polcok, óraállványok, sétapálcák, esernyőnyelek sorát faragta meg. A fiatal Fadrusz tehetségét egy pozsonyi levéltáros, Batka János fedezte fel, akinek köszönhetően életútja a művészi pályára terelődött. A Pozsonyi Első Takarékpénztár ösztöndíja révén Bécsben folytathatott akadémiai tanulmányokat. Diplomamunkájaként a megfeszített Krisztust formázta meg, amellyel óriási feltűnést és szakmai elismerést keltett. A gipszből készült Feszületet 1891-ben a Bécsi Képzőművészeti Akadémia első díjjal jutalmazta. A művet Budapesten is kiállították a Műcsarnok 1892/93-as téli tárlatán, ahol az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat fődíját nyerte el. Az ifjú szobrász a Feszület sikere után sorra kapta a megrendeléseket, ami anyagi és erkölcsi elismerést hozott neki.
Első komoly megbízása az azóta elpusztult carrarai márványból készült pozsonyi Mária Terézia-lovas szobor volt. Fő műve a Kolozsvár főterén álló Mátyás király-lovas szobor, amelyért az 1900-as párizsi világkiállításon Grand Prix-díjat kapott. Ezért az alkotásáért József főherceg Vaskorona-renddel tüntette ki, Kolozsvár városa díszpolgárává, az egyetem pedig díszdoktorává választotta.
Köztéri alkotásaiból ma is megcsodálható a zilahi Wesselényi-szobor, vagy a budavári Királyi palota négy kapuőrző oroszlánja és két Atlasz szobra. Utolsó nagy köztéri munkája Tisza Lajos szobra volt, amelyet Szeged városának megrendelésére készített, az 1879-es árvíz utáni újjáépítési munkák irányítójának emlékére. A kompozíció mellékfiguráit halála miatt már nem ő, hanem Pásztor János faragta meg.
A fiatal művész halálának híre megrendített mindenkit úgy Budapesten, mint az ország legtávolabbi részeiben. Kolozsváron a Mátyás-szobor talapzatát vonták be feketével. A művészt saját műtermében ravatalozták fel, koporsóját azokra az állványokra helyezték, amelyeken a mester a kolozsvári Mátyás-szobrot készítette. A halott feje fölött a szobrász szívéhez oly közel álló, a kereszten függő Krisztus szobra függött. Koporsóját a kor szokása szerint a magyar művészek közös halotti leple takarta, amely alatt először Munkácsy Mihály pihent a ravatalon.
Tehetsége és rövid élete alatt készített alkotásai alapján egyik legkiválóbb mestere volt a századforduló emlékműszobrászatának. Fadrusz Jánost méltán tartják a korszak hazai szobrásztriásza egyikének Stróbl Alajos és Zala György mellett. 

Klió, Kamermayer Károly síremléke, bronz, 1901 (28-díszsor-36)

Szobrász: Donáth Gyula (1850−1909)

A síremlék tetején látható mellszobor Kamermayer Károlyt, Budapest első polgármesterét ábrázolja. A mellszobor alatt, a márványlap előtt Klió, a történelem múzsája hosszú fonott hajjal, fején koronával ül egy padon. Tekintetét a magasba emeli, a messzeségbe réved. Jobb kezében irónt tart, és egy padon pihenteti, míg bal karját a babérággal díszített feliratos táblán nyugtatja, amelyre az elhunyt érdemeit jegyezte fel örök emlékezetül az utókor számára. „Az egyesület székesfőváros első polgármestere volt. Hatalmas fejlődésének, magyarosodásának vezére, negyven év hű szolgálat után díszpolgára.” A múlt századfordulón a halálhoz való viszonyulás átértelmezése hatással volt a síremlékművészetre is. A portré a halál helyett az életre emlékeztet, a kompozíció szereplői, tárgyai az egykor élt személyre emlékeztetnek, életútjának érdemeire hívják fel a figyelmet.

A síremlék talapzata és a mellszobor oszlopa márványból, míg Kamermayer büsztje és Klió alakja bronzból készült. A kőfaragói munkát a korszakban sokat foglalkoztatott Senger Béla végezte. 

Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna síremléke, márvány, 1925 (28 díszsor 37)

Szobrász: Horvay János

A Trianoni békeszerződés aláírását követően a Területvédő Liga és a Védő Ligák Szövetsége pályázatot hirdetett egy maximum húsz szavas imára. A bírálóbizottság Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna költőnő Magyar Hiszekegy című írását hirdette ki győztesnek, aki e néhány sorral beleírta magát a magyar történelembe. A Magyar Hiszekegy bejárta a korabeli magyar sajtót, a korszak „nemzeti imádságává” vált, amit mindenki ismert.

„Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában:
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában! Ámen.”

E fohásznak sorait vésték rá az asszony síremlékére is, a szarkofágot tartó oszlopokra. A háromalakos szoborcsoport két gyermeke közt térdelő anyát ábrázol, aki az egyik gyermek fölé hajolva suttogja a Magyar Hiszekegyet, amit a két gyermek imára kulcsolt kézzel az anya utána ismétel. A kompozíciót egy oszlopokra helyezett szarkofág keretezi, melyen a költőnő portré domborműve látható. 

A síremléket, amelyet a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége készíttetett, a költőnő halála után két évvel, 1925-ben avatták fel nagy tömeg jelenlétében. 

Horvay János (Pécs, 1874. május 27.  ̶  Budapest, Erzsébetváros, 1944. november 19.)

A Salzburg környékéről származó család a híres orgonagyáros, Angster József hívására telepedett le Pécsen, ahol a később szobrásszá váló művész is megszületett.
Mint oly sokan szobrászaink közül, az ifjú Horvay is fafaragónak indult, majd Mátrai Lajos György tanítványaként a budapesti Iparművészeti Iskola növendéke lett. Ezt követően hét évig állami ösztöndíjjal Bécsben tanult, majd hosszabb-rövidebb tanulmányutat tett Párizsba, Olaszországba, a két világháború között pedig az Egyesült Államokba. Szobrászműhelyét Budapesten rendezte be, a fővárosban élt haláláig. Kossuth Lajossal személyesen is megismerkedett, a politikus alakját sokszor megformálta. A korszak „Kossuth-szobrok specialistája” lett, mintegy húsz Kossuthot ábrázoló szobra áll az ország különböző közterein. Az elsőnek megformázott Kossuth szobrával, amely a híres toborzó beszédnek állít emléket, elnyerte Cegléd város pályázatát. E műve alapján készítette el a New Yorkban található Kossuth-szobrot is, amely mai napig az ott élő magyarság megemlékezéseinek fontos helyszíne. Az Országház előtti térre elképzelt, az 1848-as első felelős magyar kormány tagjait ábrázoló pályázatot is ő nyerte el, ám a hatalmas szoborcsoport leleplezésére végül csak 1927-ben került sor. A teret is ettől kezdve nevezik Kossuth térnek. A monumentális mű mindössze 24 évig állhatott a helyén. 1951-ben eltávolították, először feldarabolva a Kerepesi temetőbe (mai Fiumei úti sírkert) szállították, majd Dombóvárra. A Kossuth tér rekonstrukciója során visszaállított szoborcsoport hű mása az eredeti Horvay-alkotásnak. 
Közismertek a művész Krisztust megformáló kompozíciói, valamint köztéren felállított emlékszobrai. Egyik ilyen a Városmajorban látható Beethoven-szobor, amely az 1929. évi Barcelonai Világkiállításon aranyérmet nyert, vagy a Múzeumkertben álló Herman Ottó emlékmű. A művész alkotása Pécs nevezetes Zsolnay-szobrának főalakja, Zsolnay Vilmos figurája, és a Széchenyi Gyógyfürdő Habokból született Vénusz díszkútja.
A szobrászművész a korszak legkeresettebb sírkőszobrásza is volt, a Fiumei úti sírkertben majdnem 50 alkotás köthető hozzá.

Lotz Károly síremléke, bronz, 1930 (28-díszsor-40)

Szobrász: Pásztor János

Az első világháborút követő években számos, évekkel korábban elhunyt nevezetes személynek, közöttük a híres festőnek sem jelölte semmilyen sírjel a nyughelyét. A főváros a külföldi temetők mintáit követve elhatározta, hogy azoknak a kiválóságoknak, akiknek nyughelye jeltelen, igyekeznek művészi síremléket állítani.
Lotz Károly sírszobrának elkészítését Pásztor Jánosra bízták, a bronzszobor avatására 1930-ban került sor. 

A síremléken maga a festőművész látható munka közben, amint inspirációt gyűjt, egy pillanatra leül, jobb kezét, amelyben az ecsetet fogja, lábán nyugtatja, a baljában palettáját munkára kész állapotban tartja. Ekkor érinti őt meg Múzsája, akinek alakjában Pásztor János a festő nevelt lányát formázta meg. A rajongásig szeretett Kornélia Lotz Károly számos festményének volt modellje és ihletője. Később őt is ide temették el.

A festőművész születésének 100. évfordulójára a Műcsarnok által rendezett kiállítás szoborcsarnokában is bemutatták a különleges szépségű síremlék-kompozíciót.

Pásztor János (Gyoma, 1881. január 29. – Budapest, 1945. január 7.)

Az alföldi parasztcsaládba született művész gyermekkori sárból megmintázott állatfigurái hamar megmutatták, hogy nem akármilyen formázó tehetséggel rendelkezik. A hallgatag, visszahúzódó kisfiút teljesen lekötötte a táj, a környezet, az élővilág tanulmányozása, és a látottak formába komponálása. 12 évesen iskolájának dekoratív plasztika tanára is felfigyelt rendkívüli készségére, ezért átadta neki a mintázás vezetését. Később tanulmányait a fővárosi Országos Magyar Iparművészeti Iskolában folytatta ifj. Mátrai Lajos tanítványaként. Itt készíthette el első köztéri alkotását, a szegedi Vásárhelyi emlékmű mellékalakjait. Rövid római kirándulása életre szóló hatással volt a művészre, majd állami ösztöndíjjal eljutott Párizsba is. Itt kötött életre szóló barátságot az alföldi iskola egyik nevezetes képviselőjével, Rudnay Gyula festőművésszel. Kapcsolatuk emlékét őrzi a festő margitszigeti márványba faragott portrészobra. Művészbarátjával visszatért Hódmezővásárhelyre, ahol szobrainak témáit a paraszti világ szereplői inspirálták. Az alföldi vidék hatása, a paraszti élet dolgos embereinek ábrázolása egy életen át jelen volt művészetében, ennek egyik legszebb példája a Nemzeti Galéria Gyűjteményében fellelhető Búcsúzkodás című faragványa, vagy Balatonfüred emblematikus karakterei, a mólót őrző halász és révész. Budapesten a Várkert Bazárban volt műhelye, sokat foglalkoztatott művész volt, a főváros jelentős szobrokat köszönhetett neki. Egyik ikonikus szobra az Országház előtt álló Rákóczi-szobor, a Kossuth tér egyetlen olyan alkotása, amely túlélve a változó idők viharait, eredetiben maradt meg. Különösen megragadóak nőket formáló szobrai, aktjai, amelyekkel számos helyen találkozunk. A Széchenyi Gyógyfürdő Vénusza és Fürdőző nője, a Szent Gellért Fürdő Primaverája, az MTA Csillagvizsgáló kertjének egekbe törekvő aktszobra vagy a Várban lévő Kazinczy-kút nőalakja, mind a szépség és lelki finomság harmóniájának tökéletes megfogalmazásai.

A Fiumei úti sírkertben is számos sírszoborra kapott megbízást Pásztor János. Elkészítette Lotz Károly festőművész, Gombaszögi Ella színésznő, Liber Endre várospolitikus, Balló Ede festőművész, a Barta és Delbecq család, valamint Tóth István szülész síremlékét. A művészparcellák egyikében eltemetett szobrászművész nyughelyén saját alkotása látható, a Sic itur ad astra címet viselő aktszobor.

Beöthy Ákos síremléke, márvány, 1906 (28-díszsor-41)

Szobrász: Zala György

A múlt századforduló első éveinek síremlékművészetében egyfajta szemléletváltozásnak lehetünk tanúi. A sírszobrok immár a halál helyett az életet jelenítik meg az egykor élt személy munkásságának felidézésével, ezáltal az emlékezésre helyezve a hangsúlyt. A síremlékeken megjelenő figura, viselet, tárgy egyben az elhunyt életművének, eszméinek jelképe, így a kompozíciók az elmúlás helyett az örökkévalóság mementói lesznek. Ennek a szemléletnek a jegyében készítette el Zala Beöthy Ákos síremlékét. 

A közismert politikus, publicista emlékobeliszkjének posztamensén egy kuruc vitéz ül szablyával kezében, fejét megtámasztva. A harcos egész testtartása, tekintete a gyász és a szomorúság érzetét kelti, ugyanakkor ez a képi megfogalmazás hűen kifejezi az elhunyt habitusát, életfelfogását. Halálakor kortársai „utolsó kurucként” jellemezték, akinek háború és harc volt az élete, politikai pályafutása.

A magyaros szecessziós motívumokkal díszített oszlop tetején eredetileg a nagyszentmiklósi aranykincs bikafejes ivócsanakjainak kőből faragott másolatai voltak, de ezek ma már sajnos nem láthatóak. Ez a csanak-motívum, amelyet a múlt századfordulót jellemző nemzeti érzület 
egyfajta szimbólumaként értelmezünk, egyik igen népszerű, gyakorta alkalmazott díszítménye volt épületeknek, köztéri alkotásoknak, kerámiáknak. 

Zala György (Alsólendva, 1858. április 16. – Budapest, 1937. július 31.)

Zala György a magyarországi szobrászművészek közül talán a legfoglalkoztatottabb volt, akinek .működése az ország felvirágzásának idejére esett. A múlt századforduló nagy szobrásztriászának (Zala György, Fadrusz János, Stróbl Alajos) egyike, akinek tehetségét nemcsak a történeti Magyarország, hanem a csonka ország is megbecsülte. 
Zala a mai Szlovénia területén található Alsólendván született. Szüleit korán elveszítette, ezután nagybátyjai vették magukhoz, és mivel a gyerek Zalát a rajzoláson kívül semmi nem érdekelte, Pestre küldték tanulni. Az érettségi után először a Műegyetemre, majd a Mintarajztanodába iratkozott be. A sziklához láncolt Prométheusz című szobra nemcsak elismeréshez, hanem ösztöndíjhoz is juttatta, tanulmányait a Bécsi Akadémián folytathatta. Később a világhírű Müncheni Akadémián tanult, ahol elkészítette első jelentős, Mária és Magdolna című szobrát, amelynek márvány változata a Pécsi Püspöki Palotában, bronz változata pedig a Fiumei úti sírkertben található. Zala számos köztéri alkotást készített, többek között az aradi vértanúk emlékművét, a Dísz téri Honvéd-emlékművet, a Döbrentei téri Erzsébet királyné-szobrot, valamint az Országház mellett látható Andrássy Gyula szobor eredeti példányát, amelyet később a készülő Sztálin-szoborba olvasztottak be.

Zala György legreprezentatívabb és legemblematikusabb műve a Hősök terének szobor-együttese. A középen lévő oszlop tetején az 1900-as párizsi világkiállításon Grand Prix-díjat nyert Gábriel arkangyal, az oszlop előtt pedig Árpád és a honfoglaló vezérek lovasszobrai kaptak helyet. A kolonnádokra emlékeztető íves oszlopok között felállított tizennégy királyszobor közül négyet, a Háború és Béke szoborcsoportot és minden domborművet ő mintázott meg.

 

 

 

Tomb of Károly Csemegi, marble (Carrara), 1902 (28-honorary row-1)

Sculptor: Gyula Donáth (1850−1909)

The principal figure on the tomb of Károly Csemegi is Justitia, goddess of justice, who with her left hand touches the brow of Csemegi while in her right she bears a sword and flaming torch illuminating an inscription in the upper part of the sculpture.

The numbers ‘1878. V.’ refer to Act V. of 1878, which proclaimed the first criminal code in Hungarian, commonly known as the Csemegi codex. Thus it is evident why Donáth’s statue of the Roman goddess of justice is on the grave of the judge. We regularly come across figures from the mythology of Antiquity in the funerary art of Gyula Donáth: Atropos, one of the Moirai, on the grave of Adolf Huszár, Clio, muse of history, on the tomb of Károly Kamermayer, and Minerva on that of Jenő Péterfy.

As a mark of his respect for Károly Csemegi, Gyula Donáth made the statue at no cost to the family.

Tomb of Jenő Péterfy, marble, 1901 (28-1/a-15)

Sculptor: Gyula Donáth (1850−1909)

In 1901, Gyula Donáth worked on several tombs in parallel. One was for the mayor of Budapest Károly Kamermayer, another for the teacher and art historian Jenő Péterfy. The two tombs were inaugurated just a few days apart. In the final decade of the life of Jenő Péterfy, he immersed himself in the study of the Greek language and history of Greek literature. His tomb depicts his last great love, one of the iconic figures of Greek mythology, Pallas Athena. The goddess has a helmet on her head, a breastplate, a torch in her right hand and in her left a shield bearing a portrait of Péterfy.

Gyula Donáth originally planned the design of the statue for the grave of Ferenc Pulszky but we have no knowledge of its installation and later fate. Newspapers of the day refer to the statue planned for the Pulszky grave as the Minerva statue. A copy of this statue with the name Pallas Athena was erected as the tomb for Jenő Péterfy.

One of the attributes of Pallas Athena is her shield, which she received from her father Zeus. It was embellished with the head of one of the Gorgons, Medusa. Originally, the Gorgons (Euryale, Stheno and Medusa) were beautiful girls but they insulted Pallas Athene, who in revenge transformed them into such hideous creatures that whoever looked on them was immediately turned to stone. The goddess of justice and arts frequently used her shield decorated with the head of Medusa to transform her enemies into stone. Donáth combined traditional and his own unique symbolism on his allegorical principal figures, one remarkable example of which is the Péterfy portrait on the shield of Pallas Athena. 

On the reverse of the tomb is the following inscription: ‘Through your bright spirit, your nation came close to humanity’s greatest.’

Gyula Donáth (Budapest, 13 March 1850 – Budapest, 27 September 1909)

During the period of Dualism, not only the population but the number of residential and public buildings in the metropolis of Budapest increased exponentially. This massive wave of construction created great opportunities for sculptors of the age. Building sculptures represent one major part of the oeuvre of Gyula Donáth, and tombs and graves the other. 
Gyula Donáth, who showed a fascination with sculpture as early as his childhood, presented his first sculptural bust in 1866, at the age of 16, at the exhibition of the Pest Arts Association. One year later he launched out on serious art studies at the Munich Academy before widening his knowledge in Dresden, Vienna, Berlin and Italy. 
His first larger independent works were installed on the Vienna World Exhibition rotunda and they proved so successful that the artist was later given a commission for two full-figure portraits (Athenodoros and Dioscoredes) for the Kunsthistorisches Museum. The artist, who returned to Hungary in the 1880s, won several tenders, for instance sculptures for the Opera House and Pest Vigadó, but he was also commissioned to make ornamental allegorical statues for private palaces (Andrássy út 12 and 21). For around a decade from the 1890s, Donáth was active as the most famous tomb sculptor in Hungary. He can thank this prominent role to his success in the tender announced for the tomb of sculptor Adolf Huszár in 1889. After this, Donáth made numerous tombs and gravestones in Fiumei Road Cemetery, several of which can still be seen today (for example, the tombs of Budapest’s first mayor Károly Kamermayer, the leading figure in Hungarian criminal law Károly Csemegi, the politician István Teleszky, Baron Béla Lipthay and teacher and literary historian Jenő Péterfy). Donáth also designed the original tombs/sculptures of poet János Vajda and painter Antal Ligeti, but both works have since been destroyed. 
Alongside his cemetery commissions, Donáth also constantly tendered for various memorials and commemorative statues, but most of these won lesser prizes only. Perhaps his best-known work is the Bánhida Turul (mythical bird) sculpture (1899), which was followed by a second Turul sculpture in Buda Castle (1903). He is associated with the István Werbőczy statue in Budapest (1908), and the former statue of Queen Elizabeth (1903) in Bártfafürdő.
The eternally youthful sculptor famous for his humour and ‘curious Hungarian speech’ was a much-loved figure in artistic circles and his memory is preserved through countless anecdotes. 

Tomb of Jenő Zichy, marble and bronze, 1909 (28-honorary row-15)

Sculptor: Erzsébet Kozma 
Architect: István Möller (1860–1934)

The funerary composition stands above the grave in the manner of a bier. The side ornamentation evokes the gravestone of early Christian bishop Theodore preserved in the Church of San Apollinare. 

The reliefs depict Christian symbols: the Christogram, that is, the symbol made up of the initial letters of Christ in Greek (Chi-Rho), the grapevine symbolizing bounty, welfare and blessing, and peacocks, birds of immortality. The cross ornamentation of the ornate stone sarcophagus matches the style of the structure made in the style of early medieval corpora: the body of Christ is set symmetrically, his long hair is parted on the crown of the head and his arms are stretched horizontally. The sculptural elements are the work of Erzsébet Kozma, István Möller drafted the plans for the tomb. The famous architect is also associated with Vajdahunyad Castle, Alba Iulia Cathedral, the Early Christian Mausoleum in Pécs, and the Zsámbék early Gothic church ruins reconstruction. He was a teacher at the medieval architecture department of Budapest Technical University for nearly 20 years. 

Erzsébet Kozma (Tirgu Mures, 30 May 1879  ̶  Budapest, 31 August 1973) 

Among artists of the turn of the century, we rarely come across a woman who was involved in the fine arts throughout her entire life. And this is even more true of the art of sculpting, which requires considerable physical strength. To illustrate this, an exhibition organized for female fine artists featured the works of 80 painters and just two women sculptors.
One was Elza Kövesházy Kalmár, the other Erzsébet Kozma, about whom professional circles are particularly complimentary. These two can be considered the first female representatives in Hungary of the art of sculpting.
Erzsébet Kozma, who moved to Cluj-Napoca with her parents when just a child, showed her artistic tendency and excellent pictorial sensitivity in animal and human figures shaped from clay from a very early age. The sculptor János Fadrusz, who happened to be in Cluj-Napoca at the time, working on the statue of King Matthias, was alerted to her abilities and not only sponsored the young girl but looked on her as his student.
Her first public work was figural ornamentation for the skating rink in Cluj-Napoca. She made a series of portrait statues initially of members of her family, and then later of important figures in public life. The words of a reporter who attended her studio reveal much about her personality: “She has long dispensed with soirees and balls because with her true artistic temperament she only feels truly at home with clay.” 
The young sculptress met painter Zoltán Veress in Cluj-Napoca, and after their marriage they moved to Budapest (1901), where they worked until the end of their lives.
The artist made the bust of famous polymath Sámuel Brassai once located in the vestibule of the Cluj-Napoca Unitarian College, a copy of which can be seen today on the tomb of the scientist buried in Házsongárd cemetery. She also made the bust erected on the tomb of poet and publicist Gábor Téglás, a popular figure of social life in Cluj-Napoca who died at an early age. 
She and her husband jointly designed the reliefs on the Stations of the Cross located in the crypt of Pécs Cathedral.

Fadrusz cross, tomb of János Fadrusz, bronze, pedestal of Rușchița marble (1891) 1926 (28-honorary row-30)

Architect: Rezső Hikisch 
Sculptor: János Fadrusz 

János Fadrusz made the figure of Christ crucified at the end of his studies at the Viennese academy. While working on the piece, Fadrusz built a huge cross from wood, on which he modelled the work. To make the figure of Christ, he asked a circus performer to be his model for the composition. The man was tied to a cross made from a metal framework. After the first session he quit, on which the artist had himself bound to the cross and then photographed.
A realistic depiction of body and face tormented by the terrible pains of crucifixion resulted in an expressive work, which soon won the young artist a considerable reputation both among the general public and the profession. 

Several examples of the prize-winning work are located across Hungary. The artist donated the original plaster model of Crucifixion to the Blumental Church, Bratislava. Fadrusz developed close ties with Cluj-Napoca through the Matthias memorial erected in the city, which is why another copy of the work gifted by the sculptor was erected here, in the Church of St. Michael. Through the offices of the artist, yet another replica of Crucifixion is to be found in the Votive Church in Szeged. 

An indication of the popularity of the artwork is that later on copies of Crucifixion were made for many other places. We can find the Fadrusz cross in Pestszentlőrinc, Gödöllő and Székesfehérvár.

A torso version of Crucifixion was made in plaster, bronze and marble.

The dying wish of the artist was that his Christ on the cross work should be erected on his grave. This took 23 years to arrange with the backing of the Municipality. A copy of Crucifixion cast in bronze was erected on the pedestal designed by Rezső Hikisch. The tomb was inaugurated on All Saints Day, 1926.

The cemetery has another copy of Crucifixion on another grave: a cast of the Fadrusz cross found its way to the family tomb of the ironworks owner Heinrich.

János Fadrusz (Bratislava, 2 September 1858 – Budapest, 26 October 1903)

The youth who originated from a cottar family revealed his excellence even as a locksmith’s apprentice. His concluded his years of study by making an elaborate decorative screen, which won a gold medal from the artisan’s association. He learnt all the ins and outs of wood carving in the workshop in Zayugróc. After military service, he made a living carving household items such as shelves, clock stands, walking sticks and umbrella handles. János Batka, an archivist from Bratislava, recognized the talent of the young Fadrusz. Thanks to him, his career was diverted towards the arts. Through a scholarship from the Bratislava First Savings Bank, he could study at the academy in Vienna. He depicted Christ on the Cross for his diploma work, which brought him enormous fame and professional acclaim. Crucifixion made from plaster won first prize at the Vienna Academy of Fine Art in 1891. The work was also displayed at the 1892/93 winter show of Műcsarnok in Budapest, where he won the first prize of the National Hungarian Association of Fine Art. In the wake of the success of Crucifixion, the young sculptor received one commission after the other, which brought him financial and moral recognition.
His first major commission was the Maria Theresa equestrian statue in Bratislava, made of Carrara marble, but which has since been destroyed. His principal work is the equestrian statue of King Matthias on the main square in Cluj-Napoca, for which he received the Grand Prix at the 1900 Paris World Exhibition. Archduke Joseph awarded him the Order of the Iron Crown for this work. The city of Cluj-Napoca made him an honorary citizen and the university presented him with an honorary doctorate.
Among his public works, we can still enjoy the Wesselényi statue in Zilah and the gate-guarding lions and two Atlas statues in the Budapest Castle Royal Palace. His last major public work was the Lajos Tisza statue, made on the commission of the city of Szeged in memory of the reconstruction work after the floods of 1879. Due to his early death, the side figures of the composition were carved not by him but by János Pásztor.
News of the passing of the young artist shocked everyone not only in Budapest but in the most remote corners of the country, too. The pedestal of the Matthias statue in Cluj-Napoca was draped in black. The artist was laid in state in his own studio; his coffin was placed on the frames on which the master had made the Matthias statue. The sculpture of the crucified Christ that was so close to the heart of the artist was placed above his head. In accordance with the custom of the age, his coffin was covered with the Shroud of Hungarian Artists, under which Mihály Munkácsy had rested on the bier. 
Going on the basis of his talent and works made during his relatively short life, one can state that he was one of the most excellent masters of memorial sculpture of the turn of the century. János Fadrusz is worthily considered one of the Hungarian sculptor trio of the period alongside Alajos Stróbl and György Zala. 

Clio, tomb of Károly Kamermayer, bronze, 1901 (28-honorary row-36)

Sculptor: Gyula Donáth (1850−1909)

The bust at the top of the tomb is that of Károly Kamermayer, Budapest’s first mayor. Under the bust, in front of the marble façade, is Clio, the muse of history, with long braided hair, seated on a bench with a crown on her head. Her eyes are raised upwards, gazing into the distance. 

She holds a stylus in her right hand while her left arm rests on a tablet with inscription ornamented with laurels, on which the achievements of the deceased have been written for posterity. “He was the first mayor of the united royal municipality. The overseer of its enormous development and Hungarianization, freeman of the city after forty years of faithful service.” At the turn of the last century, a reinterpretation of attitudes toward death also had an impact on funerary art. Instead of death, the portrait reminds us of life, the characters and objects of the composition recall the person who once lived and draw attention to the merits of their life. 

The tomb pedestal and column supporting the bust are of marble while the bust of Kamermayer and the figure of Clio are cast in bronze. The stone carving was carried out by Béla Senger, an artist much in demand at the time. 

Tomb of Papp-Váry Elemérné, Szeréna Sziklay, marble, 1925 (28-honorary row-37)

Sculptor: János Horvay 

Following the signing of the peace treaty of Trianon, the League of Defenders of the Country and the Association of Protector Leagues announced a tender for a maximum 20-word prayer. The jury commission announced Hungarian Creed by poetess Papp-Váry Elemérné, Szeréna Sziklay the winner, who with these few lines wrote herself into Hungarian history. Hungarian Creed was publicized in the Hungarian press and it became the ‘national prayer’ known by all.

“I believe in God, I believe in my country:
I believe in an eternal divine justice,
I believe in the resurrection of Hungary! Amen.”

The lines of this supplication were inscribed on the tomb of the poetess, on the columns supporting the sarcophagus. The composition comprising three figures shows a kneeling mother between her two children. Bending over one of the children, she is whispering the Hungarian Creed, which the two children are repeating after the mother with hands clasped in prayer. The composition is framed by a sarcophagus located on columns, on which there is the portrait in relief of the poetess. 

The tomb, which was commissioned by the National Association of Hungarian Women, was inaugurated in 1925, two years after the poetess died, in the presence of a huge crowd.

János Horvay (Pécs, 27 May 1874  ̶  Erzsébetváros, Budapest, 19 November 1944)

The family originating from near Salzburg settled in Pécs at the suggestion of famous organ-maker Angster József. This is where the artist who became a famous sculptor was born.
Like many of our sculptors, the young Horvay also started as a wood carver, then he became a student of Lajos György Mátrai at the School of Applied Art in Budapest. Following this he studied on a state scholarship in Vienna for seven years, then took study tours to Paris and Italy, and the United States in the interwar period. He set up his sculpture studio in Budapest and lived in the capital until his death. He was a personal acquaintance of Lajos Kossuth and frequently modelled the figure of the politician. He became famed as the ‘specialist of Kossuth statues’ of the period, with approximately 20 statues of Kossuth in public spaces around the country. He won the tender launched by the town of Cegléd with his Kossuth statue in memory of the speech given by the famous recruiter. He used this as the basis for the Kossuth statue in New York, which remains to this day an important location for commemorations held by the local Hungarian population. He won the tender for the depiction of members of the first Hungarian government of 1848, intended for the square in front of the National Assembly, although the huge statue ensemble was only finally unveiled in 1927. Since then the square has been called Kossuth Square. The monumental work stood in its place for just 24 years. It was removed in 1951 and first sent, broken down into its constituent parts, to Kerepesi cemetery (today Fiumei Road Cemetery), and then to Dombóvár. The sculpture restored during reconstruction of Kossuth Square is a faithful copy of the original Horvay work. 
The artist’s Christ compositions are well known, as are his memorial statues erected in public places. One such is the Beethoven statue in Városmajor, which won a gold medal at the 1929 Barcelona World Exhibition, and the Ottó Herman memorial in Museum Garden. The artist also shaped the main figure of Pécs’s famous Zsolnay statue, the figure of Vilmos Zsolnay, and the ornamental fountain The Birth of Venus in Széchenyi Spa. 
The artist was the most sought-after sculptor of gravestones of his age. He made nearly 50 works to be found in Fiumei Road Cemetery.

Tomb of Károly Lotz, bronze, 1930 (28-honorary row-40)

Sculptor: János Pásztor 

In the years following the First World War, many resting places, including that of the famous painter who died years earlier, were left totally unmarked. Copying the practice of cemeteries abroad, the municipality decided to set up artistic tombs for those prominent personages whose resting places were left unmarked.
János Pásztor was commissioned to make the funerary statue for Károly Lotz. The bronze statue was unveiled in 1930. 

The tomb portrays the painter himself in the midst of working, as he gathers inspiration, sitting for a moment, resting his right hand, in which he holds a brush, on his leg, in his left he holds the palette ready for work. At this moment he is touched by his Muse; for this figure, János Pásztor modelled the daughter of the painter. His beloved Kornélia was the model and inspiration for numerous paintings by Károly Lotz. Later, she too was buried here.

This remarkably beautiful composition was also shown in the hall of statues of an exhibition organized by Műcsarnok on the 100th anniversary of the birth of the painter. 

János Pásztor (Gyoma, 29 January 1881 – Budapest, 7 January 1945)

The artist’s animal figures modelled out of mud in childhood by the boy born into a peasant family from the Hungarian Great Plain showed from the earliest age his remarkable sculptural talent. The taciturn young boy was totally enthralled in his studies of the landscape, the environment and nature and its shaping into sculptural form. At the age of 12, his teacher of decorative sculpting recognized his astonishing skills, which is why he asked him to lead the modelling classes. Later, he continued his studies at the National Hungarian School of Applied Art in the capital as a student of Lajos Mátrai Jnr. This is where he made his first public works, ancillary figures for the Vásárhely memorial in Szeged. A short study tour he took in Rome had a lifelong impact on his art; he also travelled to Paris on a state scholarship. Here, he developed a close friendship with the painter Gyula Rudnay, one of the famous representatives of the Great Plain school. The painter’s portrait statue carved in marble from Margaret Island recalls their friendship. He moved back to Hódmezővásárhely with his artist friend, where his statues were inspired by figures of the peasant world. The influence of the Great Plain, the depiction of hardworking peasants was apparent in his art throughout his life, one of the finest examples of which being his carving Leave-Taking in the collection of the Hungarian National Gallery, and the iconic characters of Balatonfüred, the fisherman and the ferryman at the entrance to the dock. His studio was in Castle Garden Bazaar, Budapest, he was hugely in demand as an artist and he produced many important statues in the capital. One such iconic work is the Rákóczi statue in front of the National Assembly, the only work in Kossuth Square to have weathered the vicissitudes of history in its original form. His particularly captivating female nudes and statues are to be found in many places. The Venus and Bathing Woman in Széchenyi Spa, the Primavera of Szent Gellért Spa, the nude reaching to the stars in the garden of the Observatory of the Hungarian Academy of Sciences and the female figure of the Kazinczy Fountain in the Castle are all perfect expressions of the harmony of beauty and spiritual delicacy. 

János Pásztor received numerous commissions for works in Fiumei Road Cemetery. He made tombs for the painter Károly Lotz, actress Ella Gombaszögi, local politician Endre Liber, painter Ede Balló, the Barta and Delbecq families, and obstetrician István Tóth. The nude statue Sic itur ad astra, the sculptor’s own work, marks the final resting place of János Pásztor who is buried in one of the artists’ plots. 

Tomb of Ákos Beöthy, marble, 1906 (28-honorary row-41)

Sculptor: György Zala 

The early years of the last century were witness to a shift of attitude in funerary art. Instead of death, funerary statues represent life by recalling the achievements of the deceased, thereby placing the emphasis on remembrance. The figure, dress and objects appearing on the tombs are at the same time symbols of the oeuvre and creed of the deceased, so compositions are more about mementoes of eternity than passing. Zala made Ákos Beöthy’s tomb in this spirit.  

An insurgent kuruc knight sits with sabre in hand, leaning his head on his arm, on the pedestal of the memorial obelisk to the well-known politician and publicist. The entire body language and gaze of the warrior speak of mourning and grief, yet at the same time the pictorial image faithfully expresses the habits and mindset of the deceased. On his death, his contemporaries characterized him as the ‘last kuruc’, for whom warring and the fight were his life and political career.

Originally, stone carved copies of the bull’s head drinking cups from the Nagyszentmiklós hoard stood on the top of the column decorated with Hungarian Art Nouveau motifs, but sadly these are no longer there. This bowl motif, which we can interpret as a kind of symbol of national sentiment typical of the previous turn of the century, was a very popular and widespread ornamentation used on buildings, for public works and ceramics. 

György Zala (Alsólendva, 16 April 1858 – Budapest, 31 July 1937)

Of all the sculptors in Hungary at the time, György Zala was perhaps the busiest. He worked exactly at the moment that the country was undergoing major rejuvenation. A member of the great sculptor-troika (György Zala, János Fadrusz, Alajos Stróbl) in the late 19th century, early 20th century, his talent was respected in Greater Hungary and the post-Trianon state as well.
Zala was born in Lendava (Alsólendva) in what is today the territory of Slovakia. He lost his parents when he was still young and his uncles took him in. Since the boy showed no interest in anything other than drawing, they sent him off to Budapest to study. After finishing school he enrolled first at the Technical University and then the School of Modelling. His sculpture Prometheus Chained to the Rock not only won him fame but a scholarship, too, allowing him to continue his studies at the Vienna Academy. Later he studied at the world-famous Munich Academy where he made his first significant statue, Mary and Magdolna, the marble version of which is in the Bishop’s Palace, Pécs and the bronze version in Fiumei Road Cemetery. Zala made numerous public works, among them the memorial to the martyrs of Arad, the National Defence memorial on Dísz Square, the statue of Queen Elizabeth on Döbrentei Square and the original statue of Gyula Andrássy next to parliament, which was later melted down for a statue of Stalin.

György Zala’s most significant and iconic work is the statue composition on Heroes’ Square in the capital. The statue of Archangel Gabriel, which won the Grand Prix at the 1900 Paris World Exhibition, is on top of the column in the centre of the ensemble, and his equestrian statues of the conquering Magyar tribal chieftains and Árpád are in front of the column. Of the 14 statues of royalty erected between the arched columns on what resembles colonnades he made four, the War and Peace composition and all the reliefs.