Végső búcsút vettek Szervátiusz Tibor szobrászművésztől

2018.05.15.

A Fiumei úti sírkert Művészparcellájában helyezték örök nyugalomra kedden az életének 88. évében, április 25-én elhunyt Szervátiusz Tibor szobrászművészt, a nemzet művészét.

Szervátiusz Tibor munkássága igazodási pont volt a magyar művészeti és közéletben, mesterünk volt kultúrában és magyarságban - búcsúztatta az alkotót a kormány nevében Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár. Mint hangsúlyozta, Szervátiusz Tibor "nemcsak alkotó, őrző és példakép, hanem a magyarság lelki hadvezére is volt". Az Erdélyben felnőtt szobrásznak a Securitate zaklatásai, majd az anyaország "tiltott, majd tűrt körülményei" közepette is volt bátorsága arra tanítani népét, hogy felismerje a magyarság határtalan gazdagságát - emlékezett.

Hoppál Péter szerint ezt hirdetik Szervátiusz Tibor Adyról, Bartókról, Móriczról, Szabó Dezsőről, Németh Lászlóról, Kós Károlyról és Márton Áronról készített portréi, valamint főművei, a Kolozsvári Krisztus, a Szülőföldem: Erdély, illetve a Tüzes trónon Dózsája is. Szervátiusz Tibor és édesapja, a szintén szobrász Szervátiusz Jenő már a hetvenes évekre nemzeti ikonokká váltak az akkori ellenzéki népi írók körében - idézte fel az államtitkár. Hoppál Péter emlékeztetett: a kormány egy 2017. december végi határozata jelentős forrást biztosít Szervátiusz Tibor és édesapja, a szintén szobrász Szervátiusz Jenő életművének gondozására.

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója kiemelte, hogy Szervátiusz Tibor hitvallása volt, hogy nemcsak a forma, hanem az anyag is őrt áll a művészeti alkotás elkészülténél és megtiszteli azt, ezért csak nemes anyagból érdemes dolgozni. A nemes anyagból való munka azonban csak akkor nyer értelmet, ha a cél, az idea, amelyet a szobrász a tárgyba bele tud önteni, maga is nemes - fűzte hozzá. A főigazgató felhívta a figyelmet arra, hogy Szervátiusz Tibor valamennyi köztéri szobra vizek mellé került, s hogy a művész merte ugyanazt a témát sokszor megvalósítani. A hűség, amely végig jellemző volt a művészetére, a műalkotásokban, a hazájához, népéhez való vonzalmában ugyanúgy lefegyverző erejű - emelte ki Ókovács Szilveszter, aki hangsúlyozta: Szervátiusz Tibor művei által örökké jelen marad, hiszen "alkotásai a természetből vétettek, ott állnak ma is, és nagy tisztelet övezi őket".

Dancs Rózsa író azt idézte fel, hogy Szervátiusz Tibornak menekülnie kellett a szülőföldről, pedig nem volt más vétke, mint hogy magyarnak született. "Zseniális tehetséggel megáldott magyarként látta meg a napvilágot" - hangsúlyozta Dancs Rózsa. Hozzátette: szerelmese volt a szülőföldjének, amelyhez élete végéig ragaszkodott. És bár erős férfiként fogadta a csapásokat, majdnem összeroppant annak a fájdalmas felismerésnek a súlya alatt, hogy a szülőföld és a haza két külön hely, mesterségesen kettémetszett" - mondta. Az író úgy fogalmazott, hogy Szervátiusz Tibor a mindenséget akarta befogni, a legapróbb rezzenésektől az eget-földet megmozgató robbanásokig.

Döbrentei Kornél költő, a Magyar Művészeti Akadémia tagja hangsúlyozta: a kivételes életművel rendelkező Szervátiusz Tiborban hatványozottan munkált az életenergia. Édesapjával, Szervátiusz Jenővel olyan egység volt köztük, mint István király és Géza fejedelem között - fűzte hozzá. Létideje nem a 20-21. század, jócskán előbbre járt művészi kérdésekben, megoldásokban - emlékezett Szervátiusz Tiborra Döbrentei Kornél.

A temetésen részt vett többek között Kövér László, az Országgyűlés elnöke, valamint Rockenbauer Zoltán és Demeter Ervin volt miniszterek, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, Mádl Dalma, Mádl Ferenc köztársasági elnök özvegye, Petrás Mária keramikus, népdalénekes, valamint Temesi Ferenc író is. A szertartást a Nemzeti Örökség Intézete szervezte és a közmédia élőben közvetítette.

(MTI)


logo
Tudnivalók

A Fiumei úti sírkert mauzóleumai csak előzetes egyeztetéssel látogathatók, a Nemzeti Örökség Intézete munkatársa kíséretében.

 

A sírkertbe autóval történő behajtás az első órában ingyenes. A sírkertben a KRESZ vonatkozó szabályainak megtartása mellett szabadon lehet kerékpárral közlekedni.

 

A temető területén fotó vagy vágókép csak előzetes bejelentést követően készíthető. A temetőben filmet forgatni csak előzetes írásbeli engedély és a NÖRI-vel kötött egyedi szerződés alapján lehet.

Nyitvatartás
JANUÁR, FEBRUÁR

7:30 - 17:00

MÁRCIUS

7:00 - 17:30

ÁPRILIS

7:00 - 19:00

MÁJUS, JÚNIUS, JÚLIUS

7:00 - 20:00

AUGUSZTUS

7:00 - 19:00

SZEPTEMBER

7:00 - 18:00

OKTÓBER

7:00 - 17:00

NOVEMBER, DECEMBER

7:30 - 17:00

Kapcsolat

Cím: 1086 Budapest,

Fiumei út 16-18.

 

Tel.:

+36 1 896-3889

+36 1 896-3902

+36 70 400-8632

 

E-mail
nori@nori.gov.hu

 

Sajtókapcsolatok
sajto@nori.gov.hu

Írjon nekünk
Az év honlapja