Séták és új kiállítások a Múzeumok Éjszakáján

2018.06.24.

Tematikus sétákkal, a Kegyeleti Múzeum újranyitásával és egy hangulatos esti koncerttel ünnepelte idén a Múzeumok Éjszakáját a Nemzeti Örökség Intézete és a Fiumei úti sírkert.

A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) az idei Múzeumok Éjszakáján is számos ingyenes programmal várta a látogatókat. Családi titkok címmel új sétát is indítottunk, amely az éjszaka idei tematikájához kötődve, a sírfeliratokat bemutatva idézte meg az itt nyugvó családok történetét.

A séták végeztével a Kegyeleti Múzeum épületében a Magyar Nemzeti Bank közreműködésével bemutattuk a Fiumei úti sírkert nemzeti emlékhely tiszteletére megjelenő emlékérmét, amelyet a látogatók meg is vásárolhattak.

Egyszerre két kiállítással nyitott újra a Kegyeleti Múzeum: a megújult állandó kiállítás a Fiumei úti sírkertet, mint az emlékezet helyszínét a középpontba állítva a reprezentatív, fővárosi temetéseket és kellékeit, valamint a 19. században megjelenő temetkezési vállalkozások virágzását és hanyatlását mutatja be. Egyidejűleg Domokos Pál Péter néprajzkutató, a „csángók apostola” rendszerváltás utáni temetéséről is nyílik egy időszaki kiállítás. A mindenki által szeretett személy huszonöt évvel ezelőtti búcsúztatása fontos társadalmi eseménynek számított.

Az estét Mojzes Dóra divattervező és Simonovics Ildikó divattörténész „Jól áll neki a halál” című pódiumbeszélgetése majd a Zuglói Filharmónia Árkádsornál adott koncertje zárta.


logo
Tudnivalók

A Fiumei úti sírkert mauzóleumai csak előzetes egyeztetéssel látogathatók, a Nemzeti Örökség Intézete munkatársa kíséretében.

 

A sírkertbe autóval történő behajtás az első órában ingyenes. A sírkertben a KRESZ vonatkozó szabályainak megtartása mellett szabadon lehet kerékpárral közlekedni.

 

A temető területén fotó vagy vágókép csak előzetes bejelentést követően készíthető. A temetőben filmet forgatni csak előzetes írásbeli engedély és a NÖRI-vel kötött egyedi szerződés alapján lehet.

Nyitvatartás
JANUÁR, FEBRUÁR

7:30 - 17:00

MÁRCIUS

7:00 - 17:30

ÁPRILIS

7:00 - 19:00

MÁJUS, JÚNIUS, JÚLIUS

7:00 - 20:00

AUGUSZTUS

7:00 - 19:00

SZEPTEMBER

7:00 - 18:00

OKTÓBER

7:00 - 17:00

NOVEMBER, DECEMBER

7:30 - 17:00

Kapcsolat

Cím: 1086 Budapest,

Fiumei út 16-18.

 

Tel.:

+36 1 896-3889

+36 1 896-3902

+36 70 400-8632

 

E-mail
nori@nori.gov.hu

 

Sajtókapcsolatok
sajto@nori.gov.hu

Írjon nekünk
Az év honlapja