Okos parcellakő mutatja be a Nemzeti Sírkertet

2022.05.17.

A sírkert bejáratánál elhelyezett információs eszközön található QR-kód beolvasásával megismerhetitek azt a közel 1800 személyt, akik a nemzeti sírkert részeként védett sírban nyugszanak a Fiumei úti sírkertben.

A Nemzeti Örökség Intézete a Fiumei úti sírkert bejáratában is elhelyezett egy úgynevezett okos parcellakövet, rajta egy QR-kóddal, amely az intézet honlapján a Nemzeti Sírkert azon védett sírjaira mutat, amelyek az adott temetkezési helyen találhatók.Ezen keresztül a látogatók megismerhetik az adott temető védett sírjait és a benne nyugvó személyek életrajzait is.

A Nemzeti Sírkert egy védettségi kategória, amelyet Magyarország Kormánya hozott létre 1999-ben azon országhatáron belül található sírhelyek számára, amelyekben a nemzet leginkább megbecsült személyei nyugszanak. Az e kategóriába történő sorolással a magyar nemzet megbecsülését, tiszteletét és köszönetét fejezi ki a sírban nyugvó felé. A jelenleg országosan mintegy hatezer sírt magába foglaló Nemzeti Sírkert a fizikai valóságban közel 700 temetkezési helyet érint. A Nemzeti Örökség Intézetének célja, hogy néhány éven belül az összes érintett temető, park, altemplom, önálló kripta és mauzóleum, valamint gyásztér bejáratánál megtalálható legyen egy okos parcellakő és egy egységes jelölésrendszerrel elhelyezett temetőtérkép, amelyek azt jelzik majd minden látogatónak: egy vagy több, a magyar nemzet számára fontos személy nyughelye közelében járnak.


logo
Tudnivalók

A Fiumei úti sírkert mauzóleumai csak előzetes egyeztetéssel látogathatók, a Nemzeti Örökség Intézete munkatársa kíséretében.

 

A sírkertbe autóval történő behajtás az első órában ingyenes. A sírkertben a KRESZ vonatkozó szabályainak megtartása mellett szabadon lehet kerékpárral közlekedni.

 

A temető területén fotó vagy vágókép csak előzetes bejelentést követően készíthető. A temetőben filmet forgatni csak előzetes írásbeli engedély és a NÖRI-vel kötött egyedi szerződés alapján lehet.

Nyitvatartás
JANUÁR, FEBRUÁR

7:30 - 17:00

MÁRCIUS

7:00 - 17:30

ÁPRILIS

7:00 - 19:00

MÁJUS, JÚNIUS, JÚLIUS

7:00 - 20:00

AUGUSZTUS

7:00 - 19:00

SZEPTEMBER

7:00 - 18:00

OKTÓBER

7:00 - 17:00

NOVEMBER, DECEMBER

7:30 - 17:00

Kapcsolat

Cím: 1086 Budapest,

Fiumei út 16-18.

 

Tel.:

+36 1 896-3889

+36 1 896-3902

+36 70 400-8632

 

E-mail
nori@nori.gov.hu

 

Sajtókapcsolatok
sajto@nori.gov.hu

Írjon nekünk
Az év honlapja