Terms and conditions

logo

A honlap eredeti szerkezete, külalakja, tartalma a Nemzeti Örökség Intézetének (a továbbiakban: NÖRI) szerzői jogi védelem alatt álló tulajdona. A NÖRI a tartalom bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jogot fenntart

Az itt elhelyezett tartalmakat bárki szabadon felhasználhatja, idézheti abban az esetben, amennyiben ez nem üzleti, kereskedelmi célokat szolgál. A forrás (fiumeiutisirkert.nori.gov.hu) minden esetben feltüntetendő. A másodközlésnek meg kell felelnie a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV törvényben, a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV törvényben, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényben, valamint a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvényben foglaltaknak.

A NÖRI a honlapján elhelyezett tartalmakkal a nyilvánosságot tájékoztatja. A tájékoztatás azonban semmilyen módon nem köti. A NÖRI mindent megtesz azért, hogy a Fiumei Úti Sírkert honlapján közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, ugyanakkor bármely, ezen információk használatából adódó kár bekövetkeztéért felelősséget nem vállal. A NÖRI fenntartja a jogot, hogy a honlap tartalmát részben vagy egészben bármikor megváltoztassa. A hirdetések tartalmáért, továbbá a honlapon elhelyezett linkkel hivatkozott, harmadik személy által fenntartott külső oldalak tartalmáért a NÖRI-t semmiféle felelősség nem terheli.

A honlap oldalainak, elemeinek, adatbázisának engedély nélkül történő lementése és további kereskedelmi célú felhasználása, illetve terjesztése szigorúan tilos.

A NÖRI fenntartja a jogot, hogy az érintett weblap tartalmán, – statikus és dinamikus elemein is – bejelentés, értesítés nélkül változtasson, módosítson és a honlap elérhetőségét korlátozza.

logo
Partners

A Fiumei úti sírkert mauzóleumai csak előzetes egyeztetéssel látogathatók, a Nemzeti Örökség Intézete munkatársa kíséretében.

 

A sírkertbe autóval történő behajtás az első két órában ingyenes. A sírkertben a KRESZ vonatkozó szabályainak megtartása mellett szabadon lehet kerékpárral közlekedni.

 

A temető területén fotó vagy vágókép csak előzetes bejelentést követően készíthető. A temetőben filmet forgatni csak előzetes írásbeli engedély és a NÖRI-vel kötött egyedi szerződés alapján lehet.

Opening
JANUÁR, FEBRUÁR

7:30 - 17:00

MÁRCIUS

7:00 - 17:30

ÁPRILIS

7:00 - 19:00

MÁJUS, JÚNIUS, JÚLIUS

7:00 - 20:00

AUGUSZTUS

7:00 - 19:00

SZEPTEMBER

7:00 - 18:00

OKTÓBER

7:00 - 17:00

NOVEMBER, DECEMBER

7:30 - 17:00

Contact

Cím: 1086 Budapest,

Fiumei út 16-18.

 

Tel.:

+36 1 323-5231,

+36 1 323-5203,

+36 1 323-5229

Contact us
Az év honlapja