Újratemetés a szovjet katonai parcellában

2018.04.12.

A sírkert szovjet katonai parcellájában olyan, a második világháborúban Budapestért vívott harcok során elesett 21 orosz/szovjet katona földi maradványait helyezték végső nyugalomra katonai tiszteletadás mellett, akinek a földi maradványai tavaly és tavalyelőtti építkezések közben kerültek elő a fővárosban.

Simicskó István honvédelmi miniszter kifejtette: minden hadisír emlékeztet a háború borzalmaira, szenvedéseire, kegyetlenségére, a háború által okozott pótolhatatlan veszteségekre, így az elesett katonákra, civilekre. A hadisírok egyúttal figyelmeztetnek a béke értékére - szögezte le. A miniszter elmondta: Magyarország területén több mint 120 ezer szovjet katonasír van, több mint ezer különböző helyszínen. Az orosz föderáció területén pedig több százezer magyar katona és civil nyugszik. A magyar kormány elkötelezett mind a magyar, mind külföldi katonák síremlékének ápolásában - hangsúlyozta Simicskó István.

Vlagyimir Szergejev budapesti orosz nagykövet felidézte: a második világháborúban hónapokon keresztül véres harcok folytak Magyarország területén. A diplomata háláját fejezte ki az egykori szovjet katonák méltó nyugalomra helyezéséért, továbbá azt hangsúlyozta, ez is mutatja, milyen nagy jelentősége van a két ország között hadisírgondozási együttműködésnek.

A Budapestért vívott harcok során egykor elesett orosz/szovjet katonák közül 15 katona földi maradványait 2016. április 23-án a IV. kerületi Szent István téren, további hat katona maradványait 2017. augusztus 23-án a XIII. kerületi Szabolcs utcai építkezések során találták meg. A fővárost körülzáró szovjet csapatok annak idején a támadás súlypontját először a pesti oldal elfoglalására helyezték. A Pest körútjaira épülő védelmet Zugló felől, a Népliget irányába mért csapással igyekeztek kettévágni. A Szent István téren talált katonamaradványok az 1945. január 9-ig itt zajló harcokban elesett katonák lehettek, ugyanis január 9-én a németek, megelőzve, hogy bekerítsék északon a csapataikat, kiürítették Újpestet és Rákospalotát.

1945. január 10-ére a front elérte a Rákos-patakot, a Hungária körutat, a Kerepesi temető keleti szegélyét, a Könyves Kálmán körutat. Január 10-ére a Hungária körút felől a szovjet csapatok a románokkal egyetemben behatoltak a Városligetbe, ahol heves harcok során a németek több ellenlökést is intéztek. Mindezek ellenére január 13-ára fel kellett adniuk a Városligetet és a környező területeket. A Szabolcs utcában eltemetett katonák a Városligetért folyó harcok során eshettek el 1945. január 9-10-én.

(MTI)


logo
Tudnivalók

A Fiumei úti sírkert mauzóleumai csak előzetes egyeztetéssel látogathatók, a Nemzeti Örökség Intézete munkatársa kíséretében.

 

A sírkertbe autóval történő behajtás az első órában ingyenes. A sírkertben a KRESZ vonatkozó szabályainak megtartása mellett szabadon lehet kerékpárral közlekedni.

 

A temető területén fotó vagy vágókép csak előzetes bejelentést követően készíthető. A temetőben filmet forgatni csak előzetes írásbeli engedély és a NÖRI-vel kötött egyedi szerződés alapján lehet.

Nyitvatartás
JANUÁR, FEBRUÁR

7:30 - 17:00

MÁRCIUS

7:00 - 17:30

ÁPRILIS

7:00 - 19:00

MÁJUS, JÚNIUS, JÚLIUS

7:00 - 20:00

AUGUSZTUS

7:00 - 19:00

SZEPTEMBER

7:00 - 18:00

OKTÓBER

7:00 - 17:00

NOVEMBER, DECEMBER

7:30 - 17:00

Kapcsolat

Cím: 1086 Budapest,

Fiumei út 16-18.

 

Tel.:

+36 1 896-3889

+36 1 896-3902

+36 70 400-8632

 

E-mail
nori@nori.gov.hu

 

Sajtókapcsolatok
sajto@nori.gov.hu

Írjon nekünk
Az év honlapja