Több mint ezer gyereket fogad a héten a Fiumei Úti Sírkert Nemzeti Emlékhely

2017.03.14.

A fiatalok az ország különböző pontjairól érkeznek, hogy rendhagyó történelemórákon vehessenek részt a nemzeti ünnephez kapcsolódva.

"A Nemzeti Örökség Intézete a megalakulása óta arra törekszik, hogy a fiatalokat minél jobban megismertesse emlékhelyeinkkel és a Nemzeti Sírkertbe tartozó védett sírhelyekkel" - emelte ki Radnainé Fogarasi Katalin, az intézet főigazgatója az MTI-nek kedden. Felidézte, hogy tavaly májusban került a Fiumei Úti Sírkert az intézet (NÖRI) vagyonkezelésébe, így "birtokon belül" jobban tudják szervezni azokat a programokat, amelyek a sírkert minél nagyobb látogatottságát segítik elő.

"Nemzeti ünnepünk keretében sok tanár és iskola elfogadta a felhívásunkat, hogy nálunk tartsák meg nyílt történelem óráikat és a temetőben mutassák meg az 1848-as hősök, honvédek parcelláját" - mondta, hozzátéve, hogy erre az alkalomra megnyitották emblematikus építményeiket, a Kossuth-, a Deák- és a Batthyány-mauzóleumot is. 

A vezetett programok során az intézet munkatársai elkalauzolják a diákcsoportokat a 48-as parcellához, de megállnak például Vörösmarty Mihály és a Görgei Artúr sírjainál is. Ezek mindegyike védett, a Nemzeti Sírkert része. 

A héten a diákcsoportok az ország különböző pontjairól érkeztek és érkeznek, például Egerből, Dabasról, Zebegényből, Szentendréről, Pomázról, Ócsáról és Ráckevéről is.

Radnainé Fogarasi Katalin kiemelte, hogy a vezetett temetői séták rendhagyó történelemórának is tekinthetők, amelyek nagy sikerrel zajlanak nemcsak a Fiumei Úti Sírkertben, de a NÖRI Rákoskeresztúri Újköztemetőben lévő látogatóközpontjában is. A főigazgató felidézte, hogy az Arany-emlékévhez kapcsolódva is fogadták és fogadják a csoportokat, a költészet napjához kapcsolódva, április 11-én délután pedig Földes László Hobo ingyenes előadására várják az érdeklődőket a Fiumei Úti Sírkertben, József Attila sírjánál.

(MTI)


logo
Tudnivalók

A Fiumei úti sírkert mauzóleumai csak előzetes egyeztetéssel látogathatók, a Nemzeti Örökség Intézete munkatársa kíséretében.

 

A sírkertbe autóval történő behajtás az első két órában ingyenes. A sírkertben a KRESZ vonatkozó szabályainak megtartása mellett szabadon lehet kerékpárral közlekedni.

 

A temető területén fotó vagy vágókép csak előzetes bejelentést követően készíthető. A temetőben filmet forgatni csak előzetes írásbeli engedély és a NÖRI-vel kötött egyedi szerződés alapján lehet.

Nyitvatartás
JANUÁR, FEBRUÁR

7:30 - 17:00

MÁRCIUS

7:00 - 17:30

ÁPRILIS

7:00 - 19:00

MÁJUS, JÚNIUS, JÚLIUS

7:00 - 20:00

AUGUSZTUS

7:00 - 19:00

SZEPTEMBER

7:00 - 18:00

OKTÓBER

7:00 - 17:00

NOVEMBER, DECEMBER

7:30 - 17:00

Kapcsolat

Cím: 1086 Budapest,

Fiumei út 16-18.

 

Tel.:

+36 1 896-3889

+36 1 896-3891

+36 1 896-3902

+36 70 400-8632

 

E-mail
nori@nori.gov.hu

 

Sajtókapcsolatok
sajto@nori.gov.hu

Írjon nekünk
Az év honlapja