Leszállt az égi leszállópályára

2018.05.11.

Katonai tiszteletadással búcsúztatták dr. Magyari Béla nyugállományú ezredest május 11-én, a Fiumei úti sírkert ravatalozójában. A kiképzett magyar űrhajós április 22-én, életének 69. évében hunyt el.

"Csaknem harmincöt évig tartó pályafutása alatt beosztásaiban kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Mindig lelkiismeretesen dolgozott, és a megszerzett sokrétű ismereteit kiválóan kamatoztatta. Elvégzett munkájára, elért eredményeire, kialakított jó kapcsolataira mindig büszke volt" – hangsúlyozta Sáfár Albert dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság légierő haderőnem főnöke. Hozzátette: dr. Magyari Béla munkáját példás szorgalommal, tiszta emberséggel, szilárd meggyőződéssel és igaz hittel végezte.

A dandártábornok megemlékező gondolataiban felidézte a nyugállományú mérnök ezredes életútját. Végezetül elmondta: családja és hivatása iránti hűsége kifogyhatatlan volt, így a világ egy tisztaszívű emberrel, katonával, pilótával lett szegényebb.

A beszédet követő néma csendet egy Gripen áthúzása törte meg. Ezután díszsortűzzel és a Magyar Takarodóval tisztelegtek a nyugállományú ezredes előtt. Utolsó útjára a szűk családja kísérte.

(honvedelem.hu)


logo
Tudnivalók

A Fiumei úti sírkert mauzóleumai csak előzetes egyeztetéssel látogathatók, a Nemzeti Örökség Intézete munkatársa kíséretében.

 

A sírkertbe autóval történő behajtás az első órában ingyenes. A sírkertben a KRESZ vonatkozó szabályainak megtartása mellett szabadon lehet kerékpárral közlekedni.

 

A temető területén fotó vagy vágókép csak előzetes bejelentést követően készíthető. A temetőben filmet forgatni csak előzetes írásbeli engedély és a NÖRI-vel kötött egyedi szerződés alapján lehet.

Nyitvatartás
JANUÁR, FEBRUÁR

7:30 - 17:00

MÁRCIUS

7:00 - 17:30

ÁPRILIS

7:00 - 19:00

MÁJUS, JÚNIUS, JÚLIUS

7:00 - 20:00

AUGUSZTUS

7:00 - 19:00

SZEPTEMBER

7:00 - 18:00

OKTÓBER

7:00 - 17:00

NOVEMBER, DECEMBER

7:30 - 17:00

Kapcsolat

Cím: 1086 Budapest,

Fiumei út 16-18.

 

Tel.:

+36 1 896-3889

+36 1 896-3902

+36 70 400-8632

 

E-mail
nori@nori.gov.hu

 

Sajtókapcsolatok
sajto@nori.gov.hu

Írjon nekünk
Az év honlapja