Ismeretterjesztő magazin jelent meg a Fiumei Úti Sírkertről

2017.06.01.

Vajon hány oroszlán rejtőzik a Fiumei úton? Meddig tartottak a harcok a második világháborúban a sírkertben, és hová temették a kommunizmus élharcosait? Kinek építették a legnagyobb mauzóleumot? Csak pár kérdés a sok közül, amelyeket a Nemzeti Örökség Intézetének legutóbbi, a Fiumei Úti Sírkertet bemutató kiadványa próbál megválaszolni.

A Nemzeti Örökség Intézete ismeretterjesztő és a turizmust is figyelembe vevő szándékkal jelentetett meg a napokban egy magazint, hogy szélesebb közönséggel is megismertesse a Fiumei Úti Sírkertet, amelyről „több mint temetőként” gondolkodik.

A cél a sírkert mindenki számára közérthetően történő bemutatása volt, aláhúzva, hogy a nemzeti emlékhely kitüntető címmel is rendelkező nemzeti panteon egyben kulturális attrakció is. Mint ahogy a lap is fogalmaz: „a temető legyen egy olyan kulturális célpont, ahova a kegyeletgyakorlás mellett a szellemi és fizikai feltöltődés miatt jönnek a látogatók. Ahol, kiszakadva a nyüzsgő és zajos nagyvárosból, egy kis nyugalmat, madárcsicsergéssel fűszerezett csöndet lelhetünk. És ahol felfedezhetjük, vagy újabb szempontokból ismerhetjük meg a magyar történelem és kultúra kiválóságait, gondolataikat, tetteiket és alkotásaikat.”

A sírkert nagy mauzóleumai (Kossuth, Batthyány, Deák, Munkásmozgalmi, Ganz) mellett az érdeklődők a Fiumei Úti Sírkert nagy temetéseiről, a 2017 júniusában bemutatandó Apponyi-hintóról, az Árkádsorról és a Jókai köröndről is olvashatnak. A magazin kalauzolásában gasztrosétát, „vörös túrát” tehetnek, világhírű magyarok nyomában járhatnak, a művészparcellában szerelmi szálakat felgöngyölítve bolyonghatnak és végül talán az is kiderül, hogy melyik a temető legfélelmetesebb és melyik a legerotikusabb sírja.

A könnyed hangvételt a művészi igénnyel készült fotók, a számtalan infografika és rajzok segítik.

A 900 forintba kerülő magazin megvásárolható a temető bejáratánál található Információs ponton.


logo
Tudnivalók

A Fiumei úti sírkert mauzóleumai csak előzetes egyeztetéssel látogathatók, a Nemzeti Örökség Intézete munkatársa kíséretében.

 

A sírkertbe autóval történő behajtás az első két órában ingyenes. A sírkertben a KRESZ vonatkozó szabályainak megtartása mellett szabadon lehet kerékpárral közlekedni.

 

A temető területén fotó vagy vágókép csak előzetes bejelentést követően készíthető. A temetőben filmet forgatni csak előzetes írásbeli engedély és a NÖRI-vel kötött egyedi szerződés alapján lehet.

Nyitvatartás
JANUÁR, FEBRUÁR

7:30 - 17:00

MÁRCIUS

7:00 - 17:30

ÁPRILIS

7:00 - 19:00

MÁJUS, JÚNIUS, JÚLIUS

7:00 - 20:00

AUGUSZTUS

7:00 - 19:00

SZEPTEMBER

7:00 - 18:00

OKTÓBER

7:00 - 17:00

NOVEMBER, DECEMBER

7:30 - 17:00

Kapcsolat

Cím: 1086 Budapest,

Fiumei út 16-18.

 

Tel.:

+36 1 896-3889

+36 1 896-3891

+36 1 896-3902

+36 70 400-8632

 

E-mail
nori@nori.gov.hu

 

Sajtókapcsolatok
sajto@nori.gov.hu

Írjon nekünk
Az év honlapja