Fényfestés és szimfonikus koncert az Emlékhelyek Napján

2018.05.13.

A Nemzeti Filharmonikusok koncertjével és a kert legnagyobb mauzóleumainak fényfestésével is várta a látogatókat a Fiumei úti sírkert szombaton, a Emlékhelyek Napja című egész napos programon.

A Nemzeti Örökség Intézete által szervezett rendezvényen egész nap több séta indult a sírkertben, ahol szakképzett történészek és idegenvezetők különböző tematika mentén kalauzolták az érdeklődőket. Sötétedés után a különleges fényfestésre és a Nemzeti Filharmonikusok koncertjére várták a közönséget, majd zseblámpás sétát is szerveztek a temetőben. Vasárnap a Salgótarjáni utcai zsidó temetőben várják az érdeklődőket, ahol előre meghirdetett, vezetett sétákon vehetnek részt.

Az Emlékhelyek Napja sorozathoz országszerte 46 emlékhely kapcsolódott, a programok a legtöbb helyen ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek voltak.

Ma Magyarországon 17 nemzeti emlékhelyet és 49 történelmi emlékhelyet tartanak számon. Ezek a magyar történelem fontos helyszínei és gyakran fontos építészeti alkotások, amelyek nemcsak műemléki szempontok alapján számítanak jelentősnek, hanem kiemelkedő történelmi szerepük miatt is. Az emlékhelyek jelentőségét a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság javaslata alapján az Országgyűlés törvénnyel ismerte el, egységes megjelölésükről a Nemzeti Örökség Intézete gondoskodott. A felállított sztélék nem csak egységesen és könnyen felismerhetővé tették az emlékhelyeket, de azok jelentőségéről is tájékoztatják az érdeklődőket.


logo
Tudnivalók

A Fiumei úti sírkert mauzóleumai csak előzetes egyeztetéssel látogathatók, a Nemzeti Örökség Intézete munkatársa kíséretében.

 

A sírkertbe autóval történő behajtás az első órában ingyenes. A sírkertben a KRESZ vonatkozó szabályainak megtartása mellett szabadon lehet kerékpárral közlekedni.

 

A temető területén fotó vagy vágókép csak előzetes bejelentést követően készíthető. A temetőben filmet forgatni csak előzetes írásbeli engedély és a NÖRI-vel kötött egyedi szerződés alapján lehet.

Nyitvatartás
JANUÁR, FEBRUÁR

7:30 - 17:00

MÁRCIUS

7:00 - 17:30

ÁPRILIS

7:00 - 19:00

MÁJUS, JÚNIUS, JÚLIUS

7:00 - 20:00

AUGUSZTUS

7:00 - 19:00

SZEPTEMBER

7:00 - 18:00

OKTÓBER

7:00 - 17:00

NOVEMBER, DECEMBER

7:30 - 17:00

Kapcsolat

Cím: 1086 Budapest,

Fiumei út 16-18.

 

Tel.:

+36 1 896-3889

+36 1 896-3902

+36 70 400-8632

 

E-mail
nori@nori.gov.hu

 

Sajtókapcsolatok
sajto@nori.gov.hu

Írjon nekünk
Az év honlapja