Aki nélkül Budapest nem lenne olyan, amilyennek szeretjük

2018.04.27.

A 90 évvel ezelőtt elhunyt Alpár Ignácra, a 19-20. század fordulójának egyik legtermékenyebb építészére emlékeztünk ma nemrég felújított síremlékénél.

Az építészek, leszármazottak és érdeklődők részvételével megtartott megemlékezése főigazgatónk, Radnainé dr. Fogarasi Katalin mondott köszöntőt, amelyben kiemelte: a NÖRI számára nagyon fontos az az együttműködés a Fővárosi Önkormányzattal, amelynek keretében Alpár Ignác síremléke is megújulhatott. Az Intézet a jövőben is folytatja mind a hasonló, nemzeti sírkertbe tartozó sírok felújítását, mind a Fiumei úti sírkert megújítását - tette hozzá. Mindez pedig a nagyközönség számára is látható: legközelebb az Emlékhelyek Napja alkalmából várunk minden érdeklődőt.

Dr. Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes beszédében Alpár Ignác életének főbb eseményeit és műveit méltatta. Kiemelte: Alpár igencsak termékeny építész volt: 37 tervpályázatot nyert, Magyarországon, összesen 119 épületet tervezett. Országos hírnevét mégis a millenniumi ünnepségek Történelmi Főcsoportjára kiírt pályázat elnyerésével alapozta meg: tervei szerint épült fel a budapesti Városligetben a millenniumi kiállítás történelmi épületcsoportja.

A rendezvény végén a résztvevők főhajtással emlékeztek a Szege Sándor és Dvorák Ede által 1932-ben készített és tavaly felújított szarkofágnál.


logo
Tudnivalók

A Fiumei úti sírkert mauzóleumai csak előzetes egyeztetéssel látogathatók, a Nemzeti Örökség Intézete munkatársa kíséretében.

 

A sírkertbe autóval történő behajtás az első órában ingyenes. A sírkertben a KRESZ vonatkozó szabályainak megtartása mellett szabadon lehet kerékpárral közlekedni.

 

A temető területén fotó vagy vágókép csak előzetes bejelentést követően készíthető. A temetőben filmet forgatni csak előzetes írásbeli engedély és a NÖRI-vel kötött egyedi szerződés alapján lehet.

Nyitvatartás
JANUÁR, FEBRUÁR

7:30 - 17:00

MÁRCIUS

7:00 - 17:30

ÁPRILIS

7:00 - 19:00

MÁJUS, JÚNIUS, JÚLIUS

7:00 - 20:00

AUGUSZTUS

7:00 - 19:00

SZEPTEMBER

7:00 - 18:00

OKTÓBER

7:00 - 17:00

NOVEMBER, DECEMBER

7:30 - 17:00

Kapcsolat

Cím: 1086 Budapest,

Fiumei út 16-18.

 

Tel.:

+36 1 896-3889

+36 1 896-3902

+36 70 400-8632

 

E-mail
nori@nori.gov.hu

 

Sajtókapcsolatok
sajto@nori.gov.hu

Írjon nekünk
Az év honlapja