150 éve született Korányi Sándor

2016.06.17.

Korányi irányítása alatt megkezdődött a vesebetegek széleskörű, a gyógyászat szempontjából minden területre kiterjedő diagnosztikai kezelése - mondta Réthelyi Miklós, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság (NEKB) tagja a Korányi Sándor születésének 150. évfordulóján, a Fiumei Úti Sírkertben tartott június 17-i megemlékezésen.

Korányi Sándor a vesebetegségekkel foglalkozó orvostudomány nemzetközileg elismert alakja – hangsúlyozta Réthelyi Miklós, hozzátéve, hogy iskolateremtő is egyben, aki olyan tanítványokat indított el a pályán, mint Bálint Rezső, Haynal Imre, Hetényi Géza vagy Rusznyák István.

Németh Lászlót idézve elhangzott: "Korányi Sándor fényes példa, hogy egy szellemi alkat mint talál rá arra a darab természetre, melyet csak ő közelíthet meg s az érdeklődés új formái hogy bővítik ki ismereteinket. Van valami egy tudós természete és elmélete közt, amit előelméletnek lehetne nevezni. A tényekbe még nem kapaszkodott bele, de már felismerhető rajt az elmélet dinamikai váza, mint egy mértani alakban a kristályosodás szelleme. Korányi Sándor azért nagy tudós, mert előelméletei termékenyítőek és magasabbrendűek; felfedezései már csak a magától értetődő adó, mellyel a természet ezeknek az előelméleteknek hódol."

A megemlékezésen - melyen Bolya Mátyás, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára kobozon játszott - koszorút helyeztek el többek között a Korányi család leszármazottai, Sántha Péterné, Józsefváros alpolgármestere, Radó János, a Magyar Nephrologiai Társaság Történeti Bizottságának elnöke, a Szent Margit Kórház nevében Polner Kálmán Korányi-díjas nephrologus főorvos és Rosivall László, a Magyar Vese Alapítvány alapító-elnöke.


logo
Tudnivalók

A Fiumei úti sírkert mauzóleumai csak előzetes egyeztetéssel látogathatók, a Nemzeti Örökség Intézete munkatársa kíséretében.

 

A sírkertbe autóval történő behajtás az első két órában ingyenes. A sírkertben a KRESZ vonatkozó szabályainak megtartása mellett szabadon lehet kerékpárral közlekedni.

 

A temető területén fotó vagy vágókép csak előzetes bejelentést követően készíthető. A temetőben filmet forgatni csak előzetes írásbeli engedély és a NÖRI-vel kötött egyedi szerződés alapján lehet.

Nyitvatartás
JANUÁR, FEBRUÁR

7:30 - 17:00

MÁRCIUS

7:00 - 17:30

ÁPRILIS

7:00 - 19:00

MÁJUS, JÚNIUS, JÚLIUS

7:00 - 20:00

AUGUSZTUS

7:00 - 19:00

SZEPTEMBER

7:00 - 18:00

OKTÓBER

7:00 - 17:00

NOVEMBER, DECEMBER

7:30 - 17:00

Kapcsolat

Cím: 1086 Budapest,

Fiumei út 16-18.

 

Tel.:

+36 1 896-3889

+36 1 896-3891

+36 1 896-3902

+36 70 400-8632

 

E-mail
nori@nori.gov.hu

 

Sajtókapcsolatok
sajto@nori.gov.hu

Írjon nekünk
Az év honlapja